6. Mondd, hogy disco, mondom party

Sziasztok!

Sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, így végre felszabadultam! Meghoztam a következő fejezetet és igyekszem most már minél hamarabb frissítgetni. Puszi Nektek, jó olvasást!

Üdv, Moonacre

6. fejezet

Mondd, hogy disco, mondom party

- Tudod kételkedtem benne, hogy itt talállak Mystic Fallsban. Nem gondoltam, hogy ennyire nyilvánvaló helyre jössz, bár, lehet pont ez volt benne a csel. - mosolygott Billy és közelebb sétált Emmához, aki erre hátrált pár lépést. - Ugyan Emma, nincs mitől félni - mondta a férfi és felemelte mindkét kezét, hogy a lány lássa nem akar ártani neki.
- Hagyj engem békén! - sziszegte idegesen a boszorkány.
- Beszélgessünk! - lépett még közelebb Billy, figyelmen kívül hagyva Emma felkérését. A nőnek esze ágában sem volt beszélgetni az előtte álló férfival, az egyetlen dolog, amit jelenleg akart, hogy minél távolabb legyen az illetőtől. Lassan hátrálni kezdett, majd amikor kellő távolságra került hátat fordított Billynek és rohanni kezdett. Nem is figyelte, merre fut. Keresztülvágott egy kisebb parkon, majd egy út következett. Az útra lépve fülsüketítő fékcsikorgást hallott, és egy kocsi lökhárítója csak pár centire állt meg tőle. A lány riadtan pislogott, de amikor meglátta az autó vezetőjét, az anyósülés felőli ajtóhoz ugrott és feltépve azt bevágódott az ülésre.
- Menj! Indulj már! - szólt hangosan a meglepődve pislogó Elijahra Emma.
- Mi tört…
- MENJ! - csapott a műszerfalra a nő. Elijah befogva a száját teljesítette a boszorkány kérését és elindult. Emma a lehető legkisebbre húzta össze magát és lecsúszva az ülésen kibámult az ablakon. Elijah a lányt figyelte, aki félelemtől kitágult pupillákkal a környezetet kémlelte.
- Emma - szólt Elijah. A nő meg sem hallotta, hogy valaki a nevén szólítja, sőt, úgy tűnt, hogy azzal sincs teljesen tisztában, hogy van mellette valaki. - Emma - ismételte meg hangosan a vámpír, mire a lány végre ránézett. - Mitől félsz ennyire? - kérdezte a férfi.
- Én nem félek - tiltakozott suttogva a boszorkány.
- Hallom a szívverésed, Emma - mondta komoly hangon Elijah.
- Csak tegyél ki egy forgalmas helyen! - hárított Emma.
- Kiugrasz elém az útra, majd beszállsz mellém és felszólítasz, hogy vezessek, most meg ki akarsz szállni. Szerinted ez így rendben van? - nézett rá szigorúan a férfi.
- Mit akarsz, mit mondjak? - csattant fel türelmét vesztve Emma.
- Ki elől futottál?
- Semmi közöd hozzá!
- Közöm lett abban a pillanatban, amikor beszálltál a kocsimba!
- Pont olyan vagy, mint Mikael. Mindig mindenről tudnotok kell! Miért nem lehet annyiban hagyni? Nem akarok beszélni róla és kész! Most pedig tegyél ki! - zárta le ingerülten a boszorkány és az ajtónyitó felé nyúlt, hogy jelezze, ő akkor is kiszáll, ha a férfi nem hajlandó megállni. Elijah lefékezett és megvárta, amíg a lány kikászálódik a kocsiból.
- Én segíthetek - szólt utána az ősvámpír.
- Nem kell - legyintett Emma és otthagyta a férfit. Elijah pár pillanatig nézte, ahogy a lány feldúltan elsétál, majd újra útjára indult.
Emma lassú poroszkálásra váltott miután látta, hogy a férfi elhajtott az autóval. Zaklatott volt és pityeregni kezdett, a könnyei utat törtek maguknak és lassan csordogáltak le az arcán. Kellett volna a segítség, de nem Elijahtól. Emma remélte, hogy majd nevelőapja segít túltennie magát a közelmúlton. De nem mert segítségért fordulni hozzá, most hogy kijátszotta, és megpróbálta megölni Klaus, holott Mikael megmondta neki, hogy a terv változott. Hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Mikael mellett mindig biztonságban tudhatta magát. Tudta, hogy apja megvédi őt és nem bánthatja senki. Még Billy sem. Minden veszekedésük és marakodásuk ellenére igazán szerette Mikaelt. És ezt a feltétlen szeretetet semmi és senki nem törhette meg. Bármennyire is próbálták…

*****

Flashback

Panama, 2009

Egy sötét pincében lehetett. Egy apró sötét és nyirkos cellában. Ebben a cellában csak egy falhoz szögelt vaságy volt. És Emma szerette azt a vaságyat. Az elmúlt hónapokban az jelentette neki a békét és a pihenést. A pincecellába csak egy kicsi négyzet alakú rácsozott ablakon sütött be a fény. Éjszaka pedig teljes sötétség borított be mindent. De legalább patkányok nem voltak. Az egyetlen hangforrás a falakban futó vízvezetékek sustorgása volt.
A lány fáradtan ült az ágyon és maga elé meredt. Nagyon sovány és gyenge volt, már-már félholt. Kezein, vállain és a nyakán fognyomok éktelenkedtek, voltak amik már régebbiek voltak és voltak amik frissek. Billy leckéztetéseinek lenyomatai. A férfi annyira legyengítette őt, hogy már semmilyen varázslatra nem volt képes, járni is alig tudott.
Ajtónyitódás hallatszott és hirtelen fény szűrődött le a pincelejáró felől. Valaki lesétált a lépcsőn és kinyitotta a cella ajtaját.
- Billy? - nézett fel Emma a jövevényre.
- Én vagyok az tündérkém - felelte Billy és leült a lány mellé a rozoga vaságyra.
- Kérlek, Billy engedj ki - könyörgött neki a boszorkány és a vállára hajtotta a fejét. - Meg tanultam a leckét.
- Valóban? - karolta át a lány vállát a férfi.
- Igen. Nagyon szégyellem magam a múltam miatt. Ha tehetném, változtatnék rajta, de nem lehet. Ez már örökre a családom szégyenfoltja lesz és sajnálom, Billy. Nagyon, nagyon sajnálom - suttogta Emma és sírni kezdett.
- Shh - csitította Billy megsimogatva az arcát. - Tehát mit tennél, ha vámpírral találkoznál?
- Megölném - felelte a boszorkány készségesen. - Nem állnék le vele ismerkedni, nem kérdezném a nevét, csak egyszerűen meg ölném.
- Mikaelt is?
- Természetesen. Ő miatta szabadult el a pokol a Földön. Ő teremtette ezeket a pokolfajzatokat. Ha valaki, ő biztos halált érdemel! - darálta határozottan Emma. A férfi bólogatva hallgatta, miközben a lány haját simogatta.
- Tudod, Emma - szólt Billy halkan. - Én szeretnék hinni neked. De még mindig úgy érzem, hogy csak azt mondogatod, amit szerinted hallani szeretnék - mondta a férfi és elengedve a lányt felállt és az ajtó felé indult.
- Ne, Billy, ne menj el! Ne hagyj itt! - vetette utána magát Emma és belecsimpaszkodott a férfi mellényébe. - Esküszöm, az igazat mondom! Ti vagytok a családom, és szégyellem, hogy bármi közöm volt azokhoz a vérszívókhoz! Hinned kell nekem Billy! - zokogta kétségbeesetten a boszorkány.
- Nem, Emma, még nem állsz készen - mondta határozottan a férfi és lefejtette a nő kezeit a ruhájáról. - Próbálj meg pihenni. Holnap folytatjuk a rehabilitációdat - fejezte be Billy és kilépve visszazárta a cellaajtót.
- Ne, ne, ne - rogyott a földre Emma, sírva nézte, ahogy a férfi felsétál a pincelejárón, majd az ajtót becsukva újra elsötétült minden.

*****

Jelen

Billy megjelenésével az emlékek, amiket próbált elzárni újra elárasztották az elméjét. Emma szerette volna egyszerűen csak kikapcsolni az agyát, elfeledni mindent. Nem akarta érezni a fájdalmat és a félelmet, amit jelen pillanatban érzett. Hirtelen eszébe jutott valami, ami segíthet. Jobban mondva valaki. Kikapcsolódásra volt szüksége. A boszorkány körbe nézett, hogy merre is járhat. A város egyik külső negyedében volt. Elég messze Klausék házától. A távolságra fittyet hányva, gyalog indult el, hogy felkeresse az egyik őst.

*

Az Ősök házában csend honolt. Klaus a szobájában egy vázlatot firkált, hátha az segít elfeledtetni, hogy egy kellemetlen vendég terpeszkedik a lenti kanapén a házában. Mikael egy magazint olvasgatott nagy figyelemmel a szalonban, az utóbbi időben ez nagyon szokásává vált. Kol zenét hallgatva az újdonsült Xboxával játszadozott, míg Rebekah a szobájában készülődött. A lány magához vette a táskáját és leballagott a lépcsőn, majd a szalonba sétálva megállt Mikael előtt.

- Indulhatunk - szólalt meg Beka és csípőre tette a kezét.
- Hova is? - nézett fel az újságból értetlenkedve az apja.
- Hát most, hogy úgy döntöttél, ideje visszatérni atyai kötelességeidhez, kezdhetnéd azzal, hogy elviszed a lányodat vásárolni! - mondta az ősi vámpírlány.
- És most jött el az a pillanat apám, amikor megfontolod az örökbe adást - jelent meg vigyorogva Kol a másik szobából.
- Fogd be, Kol - mordult rá öccsére a lány.
- Hát jól van - állt fel összehajtva az újságot a legidősebb ős. - Úgy is a városba készültem, ha gondolod, kiteszlek valahol.
- Nem! - méltatlankodott Rebekah és dühösen az apjára nézett. - Ha csak azért viszel el, hogy utána kitegyél, mint valami kutyát az út szélére, akkor nem kell! - puffogott a lány és elviharzott, faképnél hagyva apját, aki megilletődve pislogott utána.
- Nem veled van a gond - nyugtatta meg döbbent apját Kol. - Ami azt illeti, több órányi kínszenvedést úsztál meg ezzel - mondta a fiú, majd visszatért a másik szobába folytatni a játékát. Mikael a fejét csóválva kiment az előszobába, leakasztotta zakóját a kinti fogasról és távozott.

Fél óra elteltével Kol hallotta, hogy Klaus is lesétált a lépcsőn kezében a kabátjával.
- Hova mész? - kérdezte az öccse.
- Semmi közöd hozzá - mordult rá Klaus, majd kiment a házból, bevágva maga mögött a bejárati ajtót.
- Mindenki itt hagy - nyafogta magának Kol, és bement a konyhába, hogy megkíséreljen pattogatott kukoricát készíteni.

*

Emma végre valahára az Ősök rezidenciájához ért és bekopogott.
- Nyitva! - hallatszott Kol hangja. Emma beengedte magát, és a hang tulajdonosát kezdte keresni. Nem is tartott sokáig, ugyanis a legifjabb ősvámpír a kanapén feküdt egy tál popcornnal a hasán és egy filmet nézett. - Emma, hát hello! - csámcsogott a fiú és felült. - Mizu?
- Pont hozzád jöttem - felelte a boszorkány. - Emlékszel arra, hogy kérdezted mikor partiztam utoljára? Úgy gondoltam most elmehetnénk valahova. Így mindketten behozhatunk némi lemaradást. Mit szólsz?
- Hát nem is tudom. Kösz, nem - mondta komolyan a srác.
- Úgy tudtam, te semmire nem mondasz nemet, ami szórakozással kapcsolatos - mondta csalódottan a lány.

- De azt nem tudod még, hogy mikor viccelek - vigyorodott el Kol, majd gyorsan felpattant kiborítva a kukoricát a szőnyegre. - Mikor és hol?
- Mondjuk most rögtön és keressünk valami bulizós helyet - mosolygott elégedetten a lány.
- Oké, menjünk - vágta rá a vámpír.
- Várj, kell még valami! - szólt Emma és az italos szekrényhez sétált, kivett egy üveg whiskeyt, majd a konyhába ment vele. Kol követte őt.
- Egy kis elő italozás? - kérdezte huncutul a férfi.
- Adj egy kicsit a véredből - mondta a lány.
- A véremből? - nézett rá értetlenül az ősvámpír.
- Igen a véredből. Mi van irigy vagy?
- Nem én! - vágta rá Kol és az egyik konyhai késsel vágást ejtett a csuklóján majd egy pohárba csöpögtetett egy keveset a véréből. - Tessék - lökte a poharat Emma elé. A lány töltött bele egy kis whiskeyt, majd elővéve egy másik poharat a férfinak is töltött. Mindketten felemelték a poharukat.
- Csin-csin - mondta a boszorkány és lehúzta az italt, majd megborzongott. Kol is ugyanezt tette, csak borzongás nélkül. Érdeklődve figyelte a lányt.
- És most? - kérdezett rá a vámpír.
- Várunk egy kicsit - válaszolta a másik.
- Nem kell kitörnöm a nyakad, vagy ilyesmi?
- Nem - mosolygott a lány. Pár pillanat múlva már érezte az ismerős bizsergést a testében. Hirtelen elsuhant Kol mellől, csakhogy a férfi háta mögött bukkanjon fel.
- Wáó! - nézett rá egyszerre meglepődötten és elismerően a vámpír. - Erre, hogy vagy képes?
- Fogalmam sincs. Egyszerűen csak működik. Amint bekerül a vámpírvér a szervezetembe én is képes leszek pár trükkre. A mai napig nem tudom, hogy ez hogy lehetséges. Most pedig szépen megszabadulunk mindentől - mondta a lány és pár pillanatra lehunyta a szemét. - Kész - szólalt meg újra kinyitva szemét.
- Mit csináltál? - kérdezte Kol, mire Emma hideg tekintettel rámosolygott.
- Lekapcsoltam mindent - válaszolt a másik.
- Érzéketlen Emma, nagyon menő - vigyorgott az ősvámpír.
- Mehetünk?
- Én rád várok édesem - mondta Kol és az ajtó felé suhant, mire a lány követte. Az udvaron az ősi vámpír az egyik ott parkoló autóhoz ment.
- Ez a te kocsid? - kérdezte a boszorkány.
- Nem. De most nem tökmindegy? - válaszolta vigyorogva a vámpír és beszállt az autóba.

*

 Kol és Emma a szomszéd városban találtak egy bulizásra való helyet. A teremben dübörgött a zene és sok fiatal rázta magát a táncparketten. Jópáran a bárpultnak szentelték a figyelmüket. Ők ketten is csatlakoztak az italozók sorába, ideje volt bemelegíteni egy kicsit. Emma lehajtott mindent, amit az ősi ifjú kért neki. Az ötödik kör után a boszorkány már kezdte érezni az ital hatását. Kézen fogta Kolt és a táncparkettre rángatta. Minden gondot elfeledve táncoltak majd egy órán át, közben többen is csatlakoztak hozzájuk. Kol időközönként vette a bátorságot és belekóstolt egy-egy csinos leányzóba. Pihenés képen biliárdoztak egy kicsit, de Emma hamar megunta, hogy Kol löki be mindig az összes golyót.
- Egyszerűen remek a lyukérzékem - tette az ártatlant a fiú, miután már harmadjára nyerte meg a játékot. Kol, hogy kibékítse a boszorkányt újabb italokat rendelt, amiket sorra döntöttek magukba. Emma utána dartsozni hívta az ősvámpírt. Az meg is próbálta több-kevesebb sikerrel. Egyik alkalommal az egyik közelben álló srác vállába sikerült röpítenie a dartsot, aki erre fájdalmasan feljajdult.
- A táblát célozd Kol! - vihogott Emma.

- Próbálom, de nem tudom melyik az igazi. Már annyit ittam, hogy mindenből kettőt látok - kiabálta túl a zenét a vámpír.
- Akkor igyunk még, hogy hármat lássál, ezt most én állom - mondta neki a lány.
- Ki mondta, hogy ki kell fizetni? - nézett rá sunyin Kol, mire elnevette magát.
A bárpulthoz sétáltak, hogy már harmadjára nézzenek a pohár fenekére.
- Szia, cicám! - szólt egy hang a hátuk mögött, mire megfordultak. Egy fiatal piercinges srác vigyorgott rájuk.
- Bocs, haver, a csajszi velem van - mondta neki Kol, hogy kimentse Emmát.
 

- Én nem hozzá szóltam - nézett csillogó szemekkel a vámpírra a fiú. - Nagyon csinos pofid van, szépfiú - mondta kacsintva egyet. Kol döbbenten rámeredt a srácra, mire Emma nevetőgörcsöt kapva a bárpultot kezdte csapkodni.
- Mi bajod van? - kérdezte hitetlenkedve az ősvámpír, nem térve magához, hogy egy fiú éppen lecicázta őt.
 
- Kérsz egy vodkanarancsot? - nyomult tovább a srác.
- Tudod, én mivel szeretem a vodkát? - vigyorodott el gonoszul Kol.
- Nem, mivel?
- Vérrel - vicsorgott a vámpír, majd szemfogait a fiú nyakába mélyesztette. Az a döbbenettől mukkanni sem tudott, egyszerűen csak lerogyott a földre és eldőlt, mint egy zsák.
- Ennek Mikael nem örülne - bökött a halott srácra Emma.
- Kit érdekel? - vonta meg flegmán a vállát Kol. - Ő most nincs itt. Ámbár megnézném, ahogy az öreg a táncparketten riszál - mondta az ős, mire mindketten elröhögték magukat.
- Menni kéne - nyögte a boszorkány két kacaj közt.- De hát még csak most jöttünk! - mondott ellent Kol. 

*

- Találkoztál Emmával? - kérdezte Elijah az apjától, akivel a Mikaelson-ház előtt futott össze. Úgy tűnt, pont egyszerre értek „haza”.
- Amióta sunyin megpróbált kijátszani, nem. Miért? - kérdezett vissza Mikael, miközben előreengedte fiát a bejáraton.
- Csak mert én találkoztam vele és elég riadt meg feldúlt volt. Futott valaki elől és azt hittem… - kezdte Elijah, de hirtelen elharapta a mondatott. Mikael erre szembefordult vele.
- És azt hitted, előlem menekül - fejezte be helyette sértődötten az ősapuka. - Ha hiszed, ha nem Elijah, nem mindenkinek hobbija, hogy előlem rohangászik.
- Nem állt szándékomban megsérteni, Apám - visszakozott a fia. - Csupán észrevételeztem, hogy Emmának gondjai vannak és fél valamitől.
- Lehet, hogy ők jöttek utána - morogta elgondolkozva az idősebb ős.
- Kik? - kérdezte Elijah.
- Pontosan én sem tudom - mondta Mikael. - Amikor átkerültem a túlvilágra figyeltelek titeket, Emmát is. Én is láttam a félelmét. Menekült valami, vagy valaki elől több államon keresztül. Engem keresett. Amikor megtudta, hogy Klaus megölt a tölgyfakaróval mindent követ felforgatott, hogy megtalálja a módját, hogy visszahozzon. Azt mondta szüksége van rám…

*****
Flashback

Mystic Falls, 2013

Emma egy hatalmas batyuval lépkedett a régi sírok között. Egy kriptába tartott, amibe vélhetően halott nevelőapja koporsója feküdt. Kinyitva a kripta ajtaját lesétált a lépcsőn. Még sötét volt, épp csak hajnalodni kezdet, így elővett egy zseblámpát, hogy jobban lásson. Körbevilágította a helyiséget és meglátta a kőkoporsót. A koporsó tetején egy fekete szalaggal átkötött elszáradt rózsa feküdt. Emma levette a hátáról a hatalmas hátizsákot és elkezdte kipakolni a tartalmát. Két kisebb kanna vért, egy tucat gyertyát, egy csomag sót és egy rituális jelekkel díszített tőrt. A kipakolt zsákot, a kabátjával együtt az egyik sarokba dobta. A koporsóhoz lépve minden erejét összeszedte, hogy letolja a fedelét. A nehéz kőfedél a földre hullott a rózsával együtt.
- Ó, Apu - sírta el magát a lány, amikor meglátta a férfi szenes testét. - Annyira sajnálom! Olyan hülye voltam, kérlek, bocsáss meg! - szipogta Emma. Mikael szelleme a koporsó túloldaláról figyelte az eseményeket. - El sem tudod képzelni, mennyire bánom, hogy csak úgy otthagytalak. Veled kellett volna lennem. Akkor talán most nem lennénk itt. De mindent rendbe hozok, Apu! Hallasz? Vissza tudlak hozni, de neked is akarnod kell! Kérlek, gyere vissza hozzám! Szükségem van rád! - pityergett a lány. - Visszahozlak - mondta most már inkább magának a boszorkány és a sóért nyúlt. A koporsó körül a sóval egy pentagrammot rajzolt fel, majd az ábra mindegyik metszéspontjához egy-egy gyertyát rakott. Az egyik kannát kinyitotta és tartalmát a halott testre öntötte. - Sajnálom, de félig emberi vér, hogy biztosan működjön - mondta a holttestnek bocsánatkérően a boszorkány, hisz tudta, hogy Mikael már évszázadok óta élt vámpírvéren, hogy ne az ártatlan embereket csapolja meg. Miután az egész tartalmát ráöntötte, a kannát elhajította egy üres sarokba és gondolatával meggyújtotta az összes gyertyát egyszerre. A tőrrel a kezében a koporsó mellé állt. - Kérlek, hogy működjön és gyere vissza - suttogta Emma, majd egy ősi nyelven kántálni kezdett. A varázsige végére a lángok egészen felcsaptak és a boszorkány a magasba emelte a tőrt. - Visszaveszek egy életet, cserében odaadom az én életem - szólt a lány, majd teljes erejéből szíven szúrta magát. Mikael szelleme már csak azt látta, ahogy nevelt lánya holtan rogy össze mellette, utána elsötétült minden.

Először nem érzett semmit, aztán jött a bizsergés, majd a fájdalom. Mikael levegőért kapkodva eszmélt fel a sírban. Nem tudott megmozdulni és az egész teste égett. Lassan az izomzata és a szervei kezdtek újraépülni, majd a bőre is reinkarnálódott. Miután úgy érezte nagyjából rendbe jött felült. Karjait kinyújtva forgolódott kicsit, hogy elgémberedett végtagjait újra munkára bírja. Pár pillanat múlva már a koporsóból is kikelt. Emmához lehajolva, kihúzta a tört a lány szívéből, majd felemelve őt a koporsóba tette, hogy mégse a földön feküdjön vérbe fagyva. Ezután a másik kis kannához lépett, amit a boszorkány hozott magával. Sejtette, hogy a lány azt a vért neki szánta, hogy megigya, így hát úgy is tett. A teste a vér hatására már teljesen felépült. Mikael lerángatta a felsőtestéről a cafatokban lógó ruháját és amennyire tudta, leporolta magáról a hamut, jobban mondva a saját hamvait. Leülve a kripta lépcsőjére, a koporsóra függesztette szemét és várta, hogy nevelt lánya visszatérjen.
Már majdnem negyed óra telt el, amikor nyöszörgés hallatszott a koporsóból. Emma bágyadtan nyitotta ki a szemét. Hirtelen azt sem tudta, hol van, minden olyan zavaros volt. Összeszedve a gondolatait, próbálta felidézni, mi is történt. Mikor elért arra a pontra, hogy szíven döfte magát, zihálva felült és körbenézett. Amikor meglátta, hogy nevelőapja félmeztelenül a lépcsőn gubbaszt és őt nézi sírva fakadt örömében.
- Apu! - suttogta Emma és kikecmeregve a koporsóból, nevelőapjához tántorgott és zokogva a nyakába vetette magát. Bocsáss meg! Annyira sajnálom! - szipogta a lány.
- Hallottam - morogta nyugtató hangon a férfi és Emma haját simogatva megvárta, míg a másik megnyugszik egy kicsit. - Jól sejtem, hogy ruhát nem hoztál nekem? - kérdezte halkan az apja.
- Azt nem - motyogta a lánya. - Az nem is volt eszembe. De addig is itt van ez - folytatta Emma, és eleresztve az ősi vámpírt a korábban a sarokba dobott kabátját nyújtotta feléje.
- A méltóságom még megvan, de azért köszönöm - mondta elutasítóan Mikael és fintorogva a szőrmeszegélyes női farmerkabátra nézett.

*****
Jelen

- Nem tudom, ki elől menekül a lányom - mondta Mikael. - De az biztos, hogy nem sokáig lesz az élők sorában, ha megtalálom.
Klaus időközben már haza ért. Csupán pár tubus festékért ment, mert hiába vett jó pár készletet, előbb-utóbb elfogytak. Már jó félórája festegetett az egyik fenti szobában, amikor hallotta, hogy Elijah és a másik gyűlölt ős megjöttek. Érdeklődve hallgatta a kettőjük közt lezajló beszélgetést. Meglepődött azon, hogy Mikael lányaként tekint arra a boszorkányra. Klaus azt hitte, hogy Emma nem más, mint az ős szolgája. Úgy, mint annak idején Gréta volt az övé. Csak egy eszköz, semmi más. De úgy tűnt az ősapuka komolyabb érzéseket táplált a lány iránt, ami még hasznára is lehet Klausnak. A gondolatmenetéből az ajtócsengő hangja zökkentette ki a hibridet.

*

Caroline határozott és sietős léptekkel az ősök rezidenciája felé tartott. Odaérve már kevésbé volt biztos magában. Vett egy nagy levegőt és becsengetett. Alig telt bele öt másodperc és az ajtó kitárult előtte. A küszöbön nem éppen az állt, akit várt volna, sőt, inkább az akit soha többet nem akart volna látni. A lány ledermedve meredt a férfire.
- Igen? - kérdezte Mikael, miután látta, hogy Caroline magától nem fog megszólalni.
- Klaust keresem - találta meg a hangját a vámpírlány.
- Azt hittem semmi közötök egymáshoz - mosolygott az ős.
- Nincs is - vágta rá a lány. - Csak a lakásomon felejtett valamit.
- A lakásodon? - nézett rá felvont szemöldökkel a férfi.
- Igen a lakásomon, ahová engedély nélkül tört be - mondta zavartan Caroline, de rögtön rá is jött, hogy ezt talán nem pont Mikaelnek kéne elmondania. - Szóval itt találom, vagy nem? - tette fel határozott hangon a kérdést, mire Mikael még szélesebben elmosolyodott.
- Caroline? - hallatszott Klaus hangja a házból, majd hirtelen az ajtóban termett. Idegesen a nevelőapjára pillantott, majd a lányra. - Mit keresel itt?
- Téged - válaszolta a vámpírlány. - Beszélhetnénk?
- Máskor kérj engedélyt, ha be akarsz törni valakihez - fordult Klaushoz Mikael, mire Caroline átkozva kotnyelességét elpirult és bocsánat kérően nézett a hibridre.
- Miért nem szűnsz meg és hagysz minket magunkra - sziszegte mérgesen az ősapukának Klaus látva, hogy az nem akar elmozdulni az ajtóból.
- Kérlek, én legalább vettem a fáradságot és ajtót nyitottam - felelte a másik.
- Gyere, menjünk innen - ragadta meg Caroline kezét a hibrid, és mire az reagálhatott volna elsuhant vele, minél messzebb a háztól és az irritáló vámpírvadásztól.
- Mit szeretnél Caroline? - állt meg Klaus végül, amikor már úgy érezte elég távol vannak a Mikaelson-háztól. - A hatalmas pofonból ítélve, amit kaptam tőled, azt hittem haragszol rám és nem akarsz látni.
- Megcsókoltál! - csattant fel dühösen a lány. - Örülj, hogy csak egy pofont kaptál!
- Nem volt olyan rossz az a csók - mosolygott csábosan a hibrid, mire Caroline megforgatta a szemét.
- Beszélnem kell veled - mondta határozottan a vámpírlány.
- Csupa fül vagyok, édesem.
- Tyler hívott - folytatta Caroline, mire Klaus dühösen elfintorodott.
- És azért jöttél, hogy ezt elújságold nekem, mert ha igen akkor egy cseppet sem érdeke…
- Meghallgatnál végre?! - mordult rá a lány. - Ez fontos.
- Rendben - morogta kedvét vesztve a hibrid.
- Tyler találkozott Katherine-nel és a nőnél van a gyógyír. Azt tervezi, hogy leönti a torkodon és ehhez keres embereket magának, akik segítenek véghezvinni a tervét.
- És a bolhás barátod igent mondott?
- Nem, még nem, de mondtam neki, hogy esze ágába se legyen - válaszolt Caroline, de kicsit elbizonytalanodott abban, hogy vajon Tyler eleget tesz-e a kérésének.
- Miért mondod el nekem mindezt, Caroline? Itt a nagy alkalom, hogy megszabaduljatok tőlem, szóval miért figyelmeztetsz? - kérdezte őszinte kíváncsisággal Klaus.

- Csak… mert így helyes - motyogta a másik. - Valamint, úgy gondolom, hogy a gyógyírt olyas valakinek kéne adni, aki tényleg akarja.
- Te akarod? - szegezte neki a kérdést a hibrid.

- Nem tudom - válaszolt bizonytalanul a lány. - Én nem is gondolkoztam rajta. De azt tudom, hogy Silas semmiképp nem szerezheti meg!

Eközben a Mikaelson-házban

- Azt hittem Emma Klaus miatt van ennyire feldúlva. Azért mert meghiúsítottad a tervét - folytatta a beszélgetést Elijah, miután Mikael visszajött az ajtóból.
- Nem viselte jól, de hát ez van, el kell fogadnia - mondta a másik.
- Mindenesetre tény, hogy érdekes, hogy így lemondtál Niklausról.
- Miért tartja mindenki a világ nyolcadik csodájának a döntésemet? - tárta szét a kezét értetlenkedve az ősapuka.
- Mert nem vall rád. - felelte a fia.
- Nem vall rám? - kérdezett vissza ingerülten a férfi, mire Elijah meglepődött a hirtelen hangulatváltozáson. - Ezer év telt el és az sok idő, Elijah. Ezer év alatt az ember megváltozik! Én is változtam. Szóval ne beszélj úgy rólam, mintha ismernél, mert nem ismersz! - folytatta továbbra is ingerülten Mikael, majd a végén megenyhült a hangja. - Régebben ismertél. De az nagyon rég volt. Igaz jópár rossz szokásom megmaradt, de remélem az idők folyamán sikerül pár jót is szereznem.
- Én csak… - kezdte volna Elijah, amikor kintről hangos csörömpölés hallatszott és egy autó reflektora világított be az ablakon.

*

Kol és Emma már hazafelé tartottak. Az ősvámpír vezetési stílusa nem nyerte el a boszorkány tetszését és többször úgy érezte, hogy az ablakon kihajolva meg kell válnia gyomortartalmától.
- Nézd, megjöttünk! - kiáltott fel Kol, amikor megjelent előttük a hatalmas Mikaelson-ház. - Hoppá, ez Elijah visszapillantó tükre volt - vihogott a srác, ahogy elhajtott a másik autó mellett meghúzva az odalát és lesodorva róla a tükröt.
- Istenem, de béna vagy! - motyogta az italtól kábult boszorkány. - Vigyázz! - szólt hangosan Kolra de már későn, és a fiú az előttük álló szobrot is sikeresen letarolta.
- Hát, Fortuna szobra szerencsétlen véget ért - mondta az ős, mire mindketten felnevettek. Kikecmeregve a kocsiból, egymást támogatva a bejárat felé indultak.
- Nézd, micsoda tömeg van itt! - mutatott Kol a két másik ősre, akik a szalonban álltak és az érkezőket figyelték.
- Hát ez gyönyörű - morogta mérgesen Mikael, ahogy végignézett a két ittas „fiatalon”.
- Mizu? - vigyorgott Kol.
- Remélem jól szórakoztatok - vetette oda Elijah is lekicsinylő hangnemben, szégyenkezve kisebbik testvére állapotán.
- El sem tudod képzelni! - tántorgott mosolyogva Emma. Elijah a lányra nézett, az ő állapota nem szégyennel, hanem döbbenettel töltötte el a férfit. Nem gondolta a boszorkányról, hogy idáig is le tud süllyedni.
- Azt hiszem, nekem találkozóm van odafönt - szólt hirtelen a szája elé kapva a kezét Kol és felsuhant az emeltre, hogy kezelésbe vegye a WC-t. Miután végzett, még úgy tervezte, hogy vissza lemegy, de megbotlott és az ágyára dőlt el. Már nem volt kedve felkelni, így úgy maradt és átlépte az álomvilág küszöbét.
- Szégyellheted magad - mondta Mikael Emmának.

- Most miért? - tárta szét karját a lány. - Csak szórakoztunk egy kicsit. Mi ezzel a probléma?
- Jól tudod, hogy mi a probléma - morogta a nevelőapja és összeszűkült szemekkel vizslatta a lányt. - Teljesen kikapcsoltál, nem igaz?
- Na és? - forgatta meg szemeit a boszorkány. Elijah értetlenül nézett hol az egyikre hol a másikra.
- Elijah mondta, hogy gondjaid akadtak.
- Árulkodó Júdás - vetette oda Elijahnak a lány.

- És csak, hogy tudd, édesem, az italozás és a vámpírvér nem fogja megoldani a gondjaidat. - folytatta szigorú hanggal Mikael. - Ha valami problémád van, kérlek oszd meg velem, mert képzeld nem vagyok varázsló és nem tudom kitalálni, hogy mi jár a fejedben, így segíteni sem tudok. Szóval, holnap, amint kijózanodtál az lesz az első dolgunk, hogy szépen leülünk és elbeszélgetünk. Megértetted?
- Felőlem - vonta meg a vállát Emma. - De ahhoz, hogy kijózanodjak, előbb haza kéne kerülnöm - mondta a boszorkány és várakozón nézett az apjára, de az csak hidegen elmosolyodott.
- Ha magadtól el tudtál menni, biztos vagyok benne, hogy vissza is tudsz találni egyedül - és ezzel Mikael leült a kanapéra.
- Majd én hazaviszlek - ajánlkozott udvariasan Elijah. Emma hálásan megrebegtette a szempilláit, ahogy a férfire nézett.
- Látod, a fiad egy igazi lovag, segít egy bajba jutott hölgyön. Igazán tanulhatnál tőle - fordult vissza apjához Emma.
- Jelen esetben te se nem hölgy vagy és se nem bajba jutott, egyszerűen csak szánni való - vetette oda neki Mikael, mire a lány egy mérges pillantást lövellt rá, majd elindult az ajtó felé. Elijah követte őt, majd kinyitva neki az ajtót kieresztette.
A kocsi felé haladva figyelmesen megfogta a lány karját, nehogy az elessen.
- Tudod, az apád néha nagy paraszt tud lenni - szólt Emma, nem törődve azzal, hogy az említett simán meghallhatja őt.
- Igaza van abban, amit mondott, hogy ha gondjaid vannak, akkor…
- Figyelmeztetlek, ha te most folytatni akarod, amit Mikael odabent elkezdett, akkor személyemben egy alkalmi süketre találtál! - mordult fel a lány. Elijah sóhajtva tovább támogatta a nőt. A kocsihoz érve észrevette az azt ért károkat. Emma követte az ős tekintetét.
- Jah, hát Kol parkolási képességei nem éppen fényesek - mondta a boszorkány és félrerúgta a földön heverő visszapillantót. Elijah dühösen fújt egyet és elhatározta, hogy holnap beszélni fog a kisöccsével. Kinyitotta az ajtót a lánynak és megvárta, amíg az beszáll. Majd megkerülve az autót ő is beszállt és segített bekapcsolni Emma biztonsági övét.
- Neked ilyen megmentési kényszered van, nem igaz? - szólt a boszorkány, miközben Elijah beindította az autót és elindult. - Igaz lovag vagy. Tudod, hiányzik az a kor - folytatta elmerengve a nő. - Akkoriban még tudták, hogy kell udvarolni egy lánynak. Emlékszem, hogy fűt fát neki ígértek a szívük választottjának. Nekem is - mosolyodott el az emlékre Emma. - Aztán, amikor hazavittem a daliás lovagot és megismertettem Mikaellel utána soha többé nem láttam. Mikael mindig mondta, hogy nem lovagok ezek, hanem nyulak, akik kardot kötöttek az oldalukra, hogy nemeseknek látszanak.
- Ez lesz az? - szólt közbe Elijah, amikor az egyik házsorra befordultak. Emma kizökkenve a gondolataiból körülnézett.
- Igen, ott az - mutatott az egyik házra a lány, mire az ős leparkolt előtte. - Nem kell kiszállnod, köszönöm a fuvart - hadarta a boszorkány és az ajtót kinyitva készült kiszállni, de hirtelen visszasuttyant a helyére.
- Az öv - mondta Elijah és kikapcsolta a lány biztonsági övét.
- Jah, tényleg - motyogta Emma és végül sikeresen kiszállt. Elijah követte őt, annak ellenére, hogy a nő mondta, hogy szükségtelen. Felsétált Emmával a teraszig, majd megvárta, amíg a nő előveszi a kulcsait és ügyetlenkedve kinyitja az ajtót. - Annyira nem vagyok részeg, hogy behívjalak. - fordult vissza a küszöbről a boszorkány. - Nem mintha, bármi bajom lenne veled, mert nagyon rendes vagy.

- Semmi gond, természetesen megértem - bólintott elnézően Elijah. - Rendben leszel?
- Igen, persze. Lefekszek és holnapra kutya bajom se lesz - mondta Emma.
- Rendben van. Aludj jól, kedves Emma - búcsúzott el a férfi, majd visszaballagott az autóhoz. A boszorkány megvárta, amíg a vámpír elhajt a háza elől és csak utána csukta be az ajtót.

Eközben a Mikaelson-házban

Klaus visszasuhant a házba, miután elbúcsúzott Carolinetól, de előtte megkérte, hogy máskor ne jöjjön a házához Mikael miatt, hanem ha van valami, akkor hívja fel és odamegy hozzá. A hibrid a lány szavain gondolkodott, miszerint Silas nem kaparinthatja meg a gyógyírt. A szalonba lépve ott találta nevelőapját.
- Beszélnünk kell - viharzott Mikael elé Klaus.
- Lám, lám, a nagy gonosz farkas beszélgetni szeretne - nézett a hibridre Mikael és érdeklődve karba tette a kezét.
- Silas - mondta egyszerűen Klaus, ezzel megadva a beszélgetés témáját. - Gondolom nem csak úgy szívjóságból mondtad le a kivégzésem. Valami köze van Silashoz, nemde bár?
- Valóban - válaszolta Mikael. - Nem volt egyszerű döntés. De úgy döntöttem, inkább elvisellek téged ezen a Földön, minthogy a többi ezer hozzád hasonlót, akit sikerült átküldeni a túlvilágra visszaengedjem az élők soraiba. Fogadd meg a tanácsom és te is tedd ezt Niklaus, ugyanis a túlvilágon járva jópár rosszakaróddal találkoztam, akik bármit megadnának, hogy elkapjanak téged. Hidd el jobb egy ellenség, mint több száz. Azt hiszem mindkettőnknek jobb, ha a halottak halottak maradnak.
- Na és, ha Silas feléleszti őket, akkor újra megölöm őket! - vicsorgott Klaus dühösen.
- Kérlek, oszd meg velem is, hogy azt, hogy tervezed Niklaus, ha egyszer a fátyol eltűnik és nem lesz, ami elválassza az élőket a holtaktól? - nézett rá cinikusan nevelőapja. Klaus dühösen fújt egyet, tudta, hogy Mikael ezzel a kérdésével sakk-mattot adott neki.

A következő részben…

Emma megdöbbentő hírt közöl a többiekkel a gyógyírral kapcsolatban. Elijah találkozik a rettegett Billyvel, aki megtudja, hogy nem sikerült Emmát megjavítania, sőt! A boszorkány és Rebekah megejtenek egy beszélgetést csajos dolgokról. Caroline és Mikael összeszólalkoznak egymással, de vajon melyikük kerül ki győztesen?