Újabb Klaroline félperces

Sziasztok!

Újabb Klaroline szösszenettel jelentkezek. A folytatásos történetemhez kapcsolódik, az 5. fejezet utánra tehető.
Olvassatok, kommizatok!
Puszi: Moonacre

 

 

 Én meghallgatlak

- Tudom, tudom Bonnie! - sóhajtott Caroline és a Grill egyik asztalánál szembeülő barátnőjére nézett.

- Nem úgy tűnik - méltatlankodott a másik. - Most Klausról beszélünk! Tudod, aki majdnem megölt kétszer és elüldözte a városból a barátodat.

- Tudom, Bonnie! - ismételte magát a vámpírlány. - De látnod kellett volna Klaust, amikor Mikael megjelent. Annyira kikészült tőle és sajnáltam. Nem tehetek róla egyszerűen együttérzek vele és... és annyira meg akartam vigasztalni.

- Te nem vagy százas Caroline! - meredt barátnőjére a boszorkány. - Az, hogy annak az ősvámpírnak és Klausnak problémája van egymással az nem a te dolgod! És eszed ágadba se legyen belekontárkodni, mert még a végén kereszttűzbe kerülsz! Épp elég, hogy Mikael egyszer elkapott! Fel nem foghatod mekkora szerencséd volt, hogy nem ölt meg! Maradj minél távolabb Klaustól, Caroline! Legyen eszed!

- Nem vagyok idióta, Bonnie! És nem kell emlékeztetned, hogy mi is történt - csattant fel Caroline. - Én csak... - folytatta volna  a lány, amikor megszólalt a telefonja.

Gyere haza, kérlek!

Puszi, Anyu

Caroline elolvasva az üzenetet felállt és lerakott két dollárt az asztalra.

- Mennem kell, Bonnie. Az anyukám azt akarja, hogy menjek haza hozzá - mondta a barátnőjének.

- Jól van, mondd neki, hogy üdvözlöm. Te pedig térj észhez! - nézett szigorúan a vámpírlányra Bonnie, mire az csak megforgatta a szemét és elment.

*

- Anyu, itt vagyok - szólt Caroline, amikor belépett a Forbes-házba. - Anyu?

- Üdvözöllek, kedvesem! - lépett elő Klaus a nappaliból, mire a lány ledermedt.

- Te mit keresel itt? Hol van az anyám? Mit tettél? - kérdezte kétségbeesetten Caroline.

- Shhh, nyugalom Kedves! A drága Liz még mindig az őrsön van, úgy tűnik túlóráznia kell egy kicsit - válaszolta csitítóan a hibrid.

- Mit akarsz itt? - nézett a lehető legmérgesebben a vámpírlány.

- Bepótolni azt, amit elmulasztottunk - mosolyodott el csábosan a férfi és a kezében lévő távirányítóval bekapcsolta a nappaliban lévő hifit, amiből lágy, lassú zene kezdett szólni.

Caroline elképedve bámulta az előtte álló őst, aki kinyújtotta feléje a karját. A lány egyrészt dühös volt, hogy a hibrid így átverve hazacsalta, másrészről meghatotta a férfi figyelmessége.

- Még mindig tartozol egy tánccal - mondta Klaus még mindig a karját nyújtva.

- Nem vagyok illően öltözködve - motyogta neki Caroline, aki egy sima piros blúzt és egy farmert viselt.

- Te mindig gyönyörű vagy - nyugtatta meg a lányt a férfi.

Caroline lassan odalépett váratlan vendégéhez és belekarolt. Klaus a nappali közepére vezette a vámpírlányt és átkarolva a derekát lassan táncolni kezdtek.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte Caroline.

- Nem tudom mire gondolsz, kedvesem. Én csak behajtok egy táncot - lehelte a lány fülébe Klaus.

Miután vége lett a számnak a hibrid elengedte a lányt és a dohányzóasztalhoz lépett.

- Francia, 1787-es évjárat - emelt fel egy borosüveget az asztalról, amin még két borospohár állt.

- Azt tervezed, hogy leitatsz? - nézett rá egyszerre rosszallóan és huncutul a lány.

- Egy úriember sosem tenne ilyet - mosolygott Klaus.

- És te az lennél? - nézett kérdőn Caroline.

- Tudok az is lenni - válaszolta az ős és kihúzva a parafadugót mind a két poharat félig megtöltötte és az egyiket a lány kezébe adta.

- Köszönöm - vette el Caroline, majd miután koccintottak belekóstolt. - Nagyon finom. Jó ízlésed van a borok terén - dicsérte meg udvariasan a lány.

- Köszönöm, kedves - mosolygott a hibrid.

- És minden rendben? - kérdezte óvatosan Caroline, mire a férfi idegesen sóhajtott.

- Nem igazán. Mikael mindenhol ott van, ahol csak keresztbe tehet nekem. El sem tudod képzelni mennyire elviselhetetlen! Ott páváskodik a házamban. Az én házamban! - vicsorgott Klaus. - Ráadásul Kolt is sikerült megnyernie magának, így a hülye kisöcsém is boldogít. De ne beszéljünk erről - nézett Carolinera a hibrid. - sajnálom, hogy így kifakadtam.

- Nem, nyugodtan - mondta a lány megrázva a fejét. - Semmi baj, megértem, hogy feszült vagy. Tudod - szólt Caroline letéve a borospoharát az asztalra. - az iskolában mindig én voltam az, aki meghallgatta más problémáit és próbáltam vigaszt nyújani. Mindig is törődtem másokkal és most, hogy vámpír lettem ez már egyenesen kényszer lett nálam - hadarta Caroline. - Szóval, a lényeg, amit mondani akarok - nézett Klausra. -, hogy nekem elmondhatod. Mármint, ha beszélgetni szeretnél, bármiről, én meghallgatlak.

- Mégha olyan dolgokat is tudsz meg rólam, amik megrémiszthetnek? Olyan szörnyűségeket, amik elriaszthatnak? - kérdezte reménykedve és meghatódva Klaus. - Számíthatok arra, hogy te nem fogsz elítélni, úgy ahogy mások elítélnének?

- Hát... - kezdte bizonytalanul Caroline. - Tudom, hogy tettél szörnyű dolgokat. Mind a múltban, mind nemrégiben. De ha szeretnél túllépni ezeken és tényleg megváltozni, akkor segíteni fogok - fejezte be a vámpírlány.

- Azt hiszem akarok - mondta halkan a hibrid. - Azt hiszem érted érdemes megváltozni Caroline - tette hozzá és még mielőtt a lány bármit is reagálhatott volna odahajolt és szenvedélyesen megcsókolta.