4. A múlt árnyai

Sziasztok!

Köszöntöm az új rendszeres olvasóimat! Nagyon örülök nektek! Hoztam a következő fejezetet, ebben inkább a múlton van a hangsúly. Figyelmeztetés! Ez egy nagyon antiklausista fejezet, így a Klaus-rajongók lelkivilágában történő károkért nem vállalok felelősséget, azaz mindenki csak saját felelősségére olvassa!

És kérek kommenteket, akár csúnyát, akár szépet! Plíz!

Üdv: Moonacre

4. fejezet

A múlt árnyai

 

Másnap volt az iskolai bál napja, amit Rebekah lelkesen szervezett. Most már ha bárki le meri szúrni a tőrrel a nagy este előtt, annak rosszabb dolgokkal kell szembe néznie mint a halál. De jelenleg senki nem tervezte ledöfni az ősi vámpírszöszit.

Emma az ősök rezidenciájához érkezett, hátha ott megtalálja nevelőapját, aki nem volt hajlandó felvenni a mobilját. Kiszállva az autójából a bejárati ajtóhoz sétált, hogy kopogjon, de az ajtó résnyire nyitva volt így inkább lassan benyitott és belépett a házba.

- Hahó - szólt hangosan a boszorkány. - Van itt valaki?

- Te biztosan Emma vagy - suhant mögé egy szőke lány és kicsit sem diszkréten végigmérte Emmát. - Én Rebekah vagyok. Mikael valódi lánya veled ellentétben - mondta nem éppen a legkedvesebb hangnemben Beka, de utána megenyhült a hangja. - Először féltékeny voltam rád, olyannyira, hogy szét akartalak tépni. De most jobban belegondolva mindig is akartam egy kishugot. Olyan egyedül voltam a fiúk közt. Szóval akár már most kezdhetünk is! Ciklámen vagy ezüst? - mutatott fel két estélyi ruhát Emma előtt, ami eddig a kezeiben lógott.

- Öhm - nyögött zavavartan Emma, akit hirtelen érintett, hogy a lány így letámadta. - Az ezüst tetszik - mondta végül, mire Beka elismerően elmosolyodott.

- Nekem is az tetszik jobban, és ez volt a drágább is. Látod? Máris jobban vagyunk!  - mondta a vámpír és a ciklámen ruhát elhajította az egyik fotelbe. - Te mibe jössz?

- Hát, én nem megyek - vallotta be őszintén a másik. - Sajnos más dolgom van.

- Kár - bigyesztette száját Rebekah. - Nem tudod mit hagysz ki. Sietnem kell, el kell készülnöm! Mindjárt itt a nyitótánc és én még mindig itt vagyok!

- Persze menj csak, és jó szórakozást! - mondta Emma.

- Majd még beszélünk.

- Persze - bólintott a boszorkány, mire Beka el is suhant.

Egy órával később

Mikael a telefonján lévő üzenetet olvasta el újra és az előtte lévő iskolai épületre nézett.

Klaus itt van a bálon.

K.

Az ősapuka készült keresztül vágni a parkolón, amikor feltűnt neki két ismerős arc, akik szmokingban feszítettek a járda szélén.

- A Salvatore testvérek - szólalt meg Mikael mögöttük, mire mindketten egyszerre fordultak meg.

- Az ősapuci visszatért a halálból - mondta köszönés képen az idősebb testvér.

- Az a hír járja, hogy nem azért vagy itt, hogy Klaus életére törj - nézett rá Stefan és várta a megerősítést, mire az ős elmosolyodott.

- Sok pletykás madara van Mystic Fallsnak. Valóban vannak fontosabb dolgaim, Klaus életének kioltásánál -  felelte Mikael.

- Például Silas? - kérdezte kíváncsian Stefan, mire Damon leszólta ismételten.

- Nem tudnál elszakadni attól a mumustól legalább egy napra?

- Én vagyok az egyelten akit érdekel, hogy rejtélyes módon hova tűnt több száz vérrel teli tasak? - nézett bátyjára dühösen a másik.

- Ööö, a válasz igen? - mondta Damon. - Kit érdekel pár eltűnt vércsupor.

- Hát érdekelhetne, mert például van egy újdonsült vámpírunk, történetesen Elena, aki még elég nehezen bír a vérszomjával - vágott vissza Stefan.

- Stefan - lépett közelebb hozzá Damon és diszkréten a füléhez hajolt. - Talán Elena problémáját nem Van Helsing előtt kéne megvitatnunk - suttogta a vámpír fejével Mikael felé bökve.

- A probléma megoldó készségetek lenyűgöz - szólt Mikael elengedve füle mellett az idősebb Salvator megjegyzését.

- Miért van ötleted? - kérdezte Stefan.

- Lássuk csak, itt állok egy középiskola előtt, ahova fene tudja hány egészséges tanuló jár. Talán a kórház rendezhetne egy önkéntes véradó napot cukorkát osztogatva érte - felelte egyszerűen az ősvámpír, mire válaszát pár másodpercnyi hallgatás követte.

- Ami azt illeti, ez egy elég jó ötlet - szólt végül elismerően Damon.

- De a város vízvezetékébe verbénát engedtek, tehát a vérük is olyan - mondott ellen a öccse.

- Nos, ha annyira finnyások vagytok, és nem tetszik az étlap, rendeljetek máshonnan - vágta oda neki Mikael.

- Vagy csak szimplán áttérhetnénk a te extrém diétádra! - tárta szét kezeit szemtelenül Damon. Mikael összehúzott szemekkel a férfire nézett, mire Stefan nyelt egyet, remélve, hogy nem ez bátyja utolsó perce a világon.

- Fiúk - mondta végül lenézően a vámpírvadász, majd biccentett egyet és otthagyta őket.

- Hát, a Keresztapa visszatért - nézett Damon az öccsére, miután biztosra vette, hogy az ős nem hallja meg.

*

Már vége volt a nyitó táncnak és Caroline épp az egyik pomponlánnyal beszélgetett a következő koreográfiáról.

- Gyönyörű vagy - jegyezte meg valaki a háta mögött megcsodálva mélykék selyemruháját.

- Klaus? - fordult meg döbbenten a lány. - Azt hittem már rég eltűntél a városból.

- Nos, igen. A kis beszélgetésünk után gondolkodtam - mondta neki az elegáns öltönyt viselő hibrid. - Nem fogom hagyni, hogy csak úgy kitúrjanak az otthonomból. Valamint melletted szeretnék maradni - búgta Carolinenak a férfi és kezetcsókolt neki. - Sajnálom, hogy tegnap olyan tolakodó voltam. Kicsit összejöttek a dolgok.

- Hát igen - bólintott a vámpírlány. Ő is gondolkozott, miután Klaus elment Tylerék házától. Talán túl szigorú volt a férfival. Hisz igaz volt, hogy már többször halt meg miatta majdnem, de Klaus minden alkalommal megmentette. Tudta, hogy ezért hálásnak kéne lennie, hisz az is volt, de nem akarta kimutatni, nehogy a férfi elbízza magát. Hisz ő mégis csak Klaus. A nagy csúnya gonosz Klaus.

- A nyitótáncról már sajnos lemaradtunk, de szeretném, ha a következő táncot nekem adnád - mosolygott rá kiskutya szemekkel az ős.

- Rendben de csak egy tánc - mondta mosolyogva a lány is aztán hirtelen megfagyott az arca és riadtan elnézett Klaus válla felett.

- Helló, Niklaus!

- Hello, Mikael - szólt megfordulva a hibrid és undorodva nézett nevelőapjára.

- Úgy hallottam, hogy már messze jársz innen. Erre fel tessék, itt állsz, mégcsak nem is bújsz egy küszöb mögé sem, bátran mint egy igazi férfi - vigyorgott rá az ős.

- Nos, a madarak azt csiripelték, hogy lemondtál édes vágyaidról, miszerint megölsz engem - válaszolta hidegen a hibrid.

- Valóban? Akkor felejtsd el amit mondtam, ez esetben inkább szánalmas vagy.

- Mégsem én végeztem egy karóval a szívemben - vágott vissza Klaus.

- Ó, igen. Nagyon büszke lehetsz magadra - mondta lekicsinylően az apja, majd a mellette zavartan ácsorgó Carolinera nézett. - A partnered nagyon elbűvölő teremtés.

- Én nem vele vagyok - cincogta halkan Caroline.

- Akkor elnézést. De vigyázz vele - mondta figyelmeztetően Mikael és Klausra mutatott. - Mindig is hisztis egy gyerek volt. Ha nem kapja meg amit akar, akkor a szíved bánhatja.

- Feltehetően tudsz drága anyánk kísérletéről, hogy megöljön mindannyiunkat - mondta Klaus értve a célzást.

- Igen, találkoztam Estherrel a másik oldalon. A terve tetszett is egészen addig, amíg a listára írta a fivéreidet is. De szerencsére Elijah ott volt, hogy megvédje a családot.

- Hát akkor, gondolom nagyon büszke lehetsz a mi pedáns kis Elijahnkra - gúnyolódott a hibrid.

- Valóban az vagyok - mondta tagadás nélkül Mikael. - Visszatérve a túlvilágra - folytatta a férfi. - Sok mindenkivel találkoztam, akik meséltek rólad egyet s mást. Lássuk csak, ó igen, Henrikkel például. Emlékszel még rá, Niklaus? Emlékszel az öcsédre? - kérdezte hideg tekintettel nevelt fiától Mikael, mire Klaus idegesen nyelt egyet és kezei remegni kezdtek. - Tudod, sok mindent bánok, amit az életben tettem és nem tudom már jóvá tenni. Mégis a legjobban azt bánom, hogy nem tettem meg azt, amit ott azon a napon az ajtóban mondtam. Mert ha azt akkor megteszem, sok fájdalomtól szabadíthattam volna meg ezt a családot, fiú - mondta Mikael és farkasszemet nézett Klaussal.

*****

Flashback

Mystic Falls, 1040.

A tájra már lassan ereszkedett a sötétség, minden család nyugovóra tért kivéve azokat, akik a telihold hatalmához voltak kötve. Havonta egyszer, egy estén a többiek elhagyták házaikat és a barlangok mélyébe mentek, hogy menedéket találjanak a farkasok ellen. Minden teliholdkor, kivéve a mostaninál. A mostaninál ketten nem a kőbarlangok menedékeibe vonultak. Az erdőben két árny mászkált figyelve arra, hogy a legkisebb zajt csapják.

- Én fázok, Niklaus - suttogta egy fiatal gyerekhang az előtte haladó ifjú férfinak.

- Már nem vagyunk messze Henrik, bírd ki! - morogta hátra öccsének Klaus.

- Ha Apánk ezt megtudja nagyon megver minket! - aggodalmaskodott a fiú.

- Hát akkor tegyünk róla, hogy ne tudja meg! - jött a válasz.

- De én félek, Niklaus. Mi lesz ha történik valami? Mi lesz ha a farkasok kiszúrják, hogy figyeljük őket és széttépnek minket? - folytatta Henrik.

- Hagyd már abba! - fordult hátra idegesen az idősebb. - Már nincs messze, ott a domb mögött.

A két testvér tovább törte magának az utat a bozót között, minél közelebb értek a dombhoz Niklaus egyre idegesebb lett. Már már úgy döntött, hogy hagyja az egészet és visszafordul. De ahhoz túl kíváncsi volt. - Menj, mássz le te előbb! - utasította kisöccsét, aki kelletlenül elkezdett leereszkedni a domb túloldalára. - Henrik - szólalt meg Klaus nyugtalan hangon, miközben remegő kézzel belenyúlt nadrágja zsebébe, hogy kitapintsa azt a tőrt, amit még Rebekahtól szedett el.

- Mi van? - fordult oda a dombról lecsúszó Klaushoz.

- Ha... - kezdte akadozva a bátyja, majd nyelt egyet. - Ha bármi történik. Ha bármi rossz történik. Megbocsátasz nekem? - nézett rá esdeklően az idősebb, úgy, mint aki bármelyik pillanatban elsírhatja magát.

- Hát. Gondolom - válaszolta bizonytalanul az öccs.

- Tudnod kell, - vett remegve nagy levegőt Klaus és most már határozottan könnyesek voltak a szemei. - hogy szeretlek. És sajnálom, elmondhatatlanul sajnálom.

- De mit? - érteltenkedett Henrik, amikor farkasvonyítás törte meg az est csendjét, és a fiú megijedve hátra kapta a fejét. - Hallottad ezt, Nikla... - kérdezte volna visszafordulva, amikor egy döfés elhallgatatta. Henrik lélegzet elakadva meredt a mellkasából kiálló tőrre és szemébe félelemmel vegyes fájdalom költözött. Lassan Klaus karjaiba dőlt, miközben vére megállíthatatlanul folyt. Testvére zokogva magához szorította, úgy mintha már sosem akarná elengedni.

- Annyira sajnálom - szipogta Klaus és homlokon csókolta a fiút. - Nem tehettem mást! Ez az egyetlen módja, hogy kiderítsem - suttogta magyarázva a fiúnak, de igazából csak saját magát akarta meggyőzni. Henrik egyre sápadtabb lett, majd megszűnt lélegezni, félig csukott szemeivel Niklaust nézve ernyedt el a teste. Testvére most már még szívszaggatóbban kezdett rá a zokogásra. - Sajnálom - nyögte sokadjára a szót. - Csak te lehettél. Annyira beteges voltál mindig is. Gyenge. Neked kellett lenned - motyogta, majd hirtelen felüvöltött a fájdalomtól, ami átjárta az egész testét. Szemei villogó sárgába fordultak és lassan minden csontja egymás után törni kezdett. És Klaus csak üvöltött. Mintha csak az ég akarná megbosszulni tettét. Fetrengve vergődött, miközben átalakult. Ruhái szétszóródva feküdtek a tetthelyen és ő végül négylábra állt. Percek múlva egy barnás-szürke farkas képét öltötte magára, ami vonyítva bevetette magát az erdő sűrűjébe.

*

Klaus kora hajnalban riadt fel. Még mindig sötét volt, épp csak hajnalodni kezdett. A férfi hirtelen felült majd körülnézett, utána pedig végignézett magán. Teljesen meztelen volt, az avarban ült, testét kosz és vér mocskolta be. Egy patak csordogálását hallotta pár lépésre a helytől. Négykézláb botladozva iramodott a víz felé és belevetve magát mosdani kezdett. De hiába dörzsölte magát teljes erővel, hiába tűnt el az összes folt a testéről, a lelkét nem tudta tisztára mosni. Amint visszatértek az előző esti emlékei a domb irányába rohant. Kisöcse teste ugyan úgy volt, ahogy hagyta farkassá válása előtt. Klaus hitetlenkedve és sokkolva nézte tettét pár pillanatig, majd térdre esett Henrik holtteste előtt.

- Ó, Henrik - pityeregte a férfi. - Annyira szörnyű volt. Annyira fájt. El sem tudod képzelni mit éltem át - mondta. - Henrik? - nézett a kisfiúra Klaus, mintha azt várná, hogy válaszol. De a halott néma maradt. - Sajnálom - zokogott fel újra. Pár percig térdelve gyászolta elveszett fivérét, majd kihúzta a mellkasából a tőrt. - A farkas volt - motyogta Klaus és szabdalni kezdte a fiú hideg, merev húsát, hogy a seb egy állattámadás okozta sérülésnek nézzen ki. Miután végzett remegő kézzel összekapdosta szanaszét heverő, a hajnali harmattól nedves ruháit és felöltözött. Testvéréhez lépve lehajolt és óvatosan felvette a törékeny élettelen testet. Nagyot sóhajtva visszaindult a faluba, hogy ott szembesítse családját a szörnyű megváltoztathatatlan valósággal.

- Anyám! Anyám - kiabálta Klaus és letette Henrik holttestét a házuk előtti térre. Rebekah már rohant is oda hozzá és amint meglátta legkisebb fivérét sírógörcsöt kapott. Esther neve hallatára rohant ki hozzájuk.

- Mi történt? - kérdezte, majd lefagyott a látványtól.

- A farkasok - mondta elfúló hangon Klaus. - A farkasok voltak. Kiszöktünk megnézni őket és...

- Hogy mi csináltatok? - érkezett meg Mikael is a többiekkel. Az apja hamar megértette, hogy mi is történt és irdatlan haragra gerjedt. Felrántotta legkisebb fia mellől Klaust és visszakézből akkora pofont adott neki, hogy a szája felszakadt és elterült a földön. A fiú épp, hogy csak el tudott kúszni mielőtt apja a bordái közé rúgott volna. - Hogy lehettél ennyire felelőtlen, te átkozott! - üvöltött rá Mikael, mire Klaus menekülőre fogva a dolgot felállt és az állatok takarmányának tárolására szolgáló szekér fedezékébe rohant. - Ide gyere! - ordított az apja és utána vetette magát.

- Apám, kérlek - szólt kérlelő hangon a fia, de a másiknak esze ágába sem volt megnyugodni, a szekér körül hajkurászta felelőtlen fiát, aki igyekezett, mindig a tákolmány másik oldalán maradni.

- Állj elém te gyáva féreg! - Mikael hajthatatlanul üvöltött tovább, miközben Esther és a többiek Henriket siratták. Ott volt Esther boszorkány barátja Ayana is, aki közölte, hogy a kisfiú szelleme már nincs közöttük és nem tehetnek semmit. Az anya még keservesebben felzokogott, ami már a férje figyelmét is odavonta. Mikael feladva engedetlen fia üldözését, a gyászoló kis csapathoz indult, de előtte még a kezébe akadt a szekér pótkereke, amit felkapva egy dühös nyögéssel Klaus felé hajított, aki épp csak ki tudott térni előle.

- Vigyük be a házba - mondta halkan Ayana, mire Elijah vállalkozva, könnyáztatta arccal felnyalábolta halott öccsét és a család bevonult a házba. Klaus is követte őket lehajtott fejel. Mikael, amint látta, hogy legidősebb fiának lenne képe bejönni, az ajtó előtt termett és olyan erővel lökte vissza a fiút, hogy az nyekkenve hanyatesett a porba.

- Ne merészelj bejönni, mert széttéplek! Én magam foglak megölni! - zihálta dühösen a férfi az ajtóból.

- Mikael! - szólt rá Esher halk síri hangon.

- Nem lépheted át többé ennek a háznak a küszöbét! - figyelmeztette apja fenyegetően a fiút és hatalmas csattanással bevágta előtte az ajtót. Klaus visszamászott a szekérhez és hátát nekivetve sírni kezdett, amit csak órákkal később tudott abbahagyni. Egész nap nem jött odahozzá senki. Tudta, hogy nem is érdemli, de bántotta a magány. Végül este, még naplemente előtt Rebekah volt az, aki kiszökött hozzá.

- Hoztam egy kis ennivalót - mondta a húga, és odanyújtott neki egy kis batyvat, melybe két főtkrumpli volt csomagolva. - Egésznap nem ettél semmit.

- Köszönöm, Beka - szipogta halkan fivére. - A többiek hogy vannak?

- Édesanyánk kisírta a szemét, Ayana még mindig vele van. Atyánk pedig egyszerűen nem szólt semmit egész nap. Csak ül a sarokban és bámult maga elé. A fiúk dühösek rád Niklaus. Nagyon dühösek, amiért kiszöktetek az erdőbe - mondta sírós hangon a lány.

- Te is haragszol rám? - nézett rá könnyes szemmel Klaus.

- Igen, de áldom az eget, hogy te legalább jól vagy. Azt nem éltem volna túl, ha mindkettőtöket elveszítlek - mondta őszintén a másik. Egy darabig még ültek egymás mellett csendben, majd Rebekahnak vissza kellett térnie a házba.

Másnap eltemették Henriket. A szertartás csendben zajlott, Niklaus csak megfelelő távolságból szemlélhette. Nem mert közelebb menni, tudva, hogy Mikael nem tűrné meg. A nap további része is magányosan és kívülállóként telt a legidősebb fiú számára. Rebekah néha néha odament hozzá, vitt neki ételt. A harmadik nap sem telt másként. Finn csendben gyászolta öccsét, senkihez se szólva, de soha nem is volt valami beszédes. Kol Rebekah elmondása szerint megfogadta, hogy soha többé nem fog Klaushoz szólni. A fiú Henrik személyében nem csak kistestvérét, hanem legjobb játszópajtását is elvesztette. Ez a három nap Elijahnak sem volt elég, hogy megbocsátsa idősebb fivére felelőtlen viselkedését. Klausnak ezekben a napokban az a szekér jelentette az otthont.

Végül a harmadik nap estéjén, amikor a család a házban tartózkodott Rebekah felállt az ágyáról és lassan apja elé sétált, aki a sarokban megszokott helyén ült most is. Tudta, hogy neki kell kiállnia bátyjáért, valamint az is tudta, hogy ő az egyedüli Mikael gyerekei közül, akit sosem ütne meg.

- Apám - szólt bátortalanul a lány. Az apja semmitmondó tekintettel lányára emelte szemét. - Már három nap telt el - mondta Beka. - És odakint egyre hidegebb lesz. A vihar felhők már látszanak a horizonton és lassan ideérnek. Kérlek engedd be Niklaust. Kérlek szépen - könyörgött a lány, mire Elijah is felnézett a heverőről figyelve, hogy hogyan dönt az apjuk. Mikael pedig nem válaszolt semmit, csak felállt és feltépve az ajtót kiment.

Klaus idegesen megfeszült, amint meglátta, hogy apja, nevelőapja, kilépett az ajtón, majd még idegesebb lett, amikor látta, hogy feléfordul. Mikael megragadott egy üres fakosarat, ami az ajtó előtt állt, majd a szekérhez sétált, ahol riadtszemű fia gubbasztott és hozzávágta.

- Elmész tüzifát szedni, még mielőtt a vihar eláztat mindent. Utána bejöhetsz - vetette oda neki.

- Köszönöm, Apám - mondta halkan a fiú.

- Ne nekem köszönd! - mordult rá Mikael. - A hugodnak, aki törődik veled, nem úgy mint te, a testvéreddel! - sziszegte az apja és még mielőtt elveszítette volna hidegvérét sarkonfordult és otthagyta Klaust.

Klaus a tüzifa beszerzése után belépett a házba. Szülei már a saját szobájukban voltak, így velük már nem is találkozhatott. Finn már aludt az egyik sarokban. Kol, amint meglátta, hogy fivére belép az ajtón dühösen ránézett, majd undorodva befordult a fal felé saját ágyában. Elijah az asztalnál ült, ő egy kurta biccentéssel üdvözölte bátyát, de beszélgetni nem akart vele. Egyedül Rebekah volt az, aki örült neki és odalépve hozzá átölelte. Eközben Mikael és Esther a szobában vitatkoztak, a két elkeseredett szülő fejében ugyan az a gondolat fészkelte be magát. Nem veszíthetnek el még többet a gyerekeik közül...

*****

Napjainkban

- Ne aggódj, ők nem tudják - mondta Mikael a testvéreire célozva, majd gonoszul elmosolyodott és hozzátette: - Még.

Klaus dühösen zilált és ökölbe szorította kezét.

- Nos - tapsolt egyet halkan az ősapuka. - További kellemes időtöltést kívánok a fiataloknak! Fiatal még az este és ez egy remek parti. Örülök, hogy beszéltünk, fiú - búcsúzott Mikael és lassan elsétált Klaus mellett “véletlenül” nekimenve a vállának.

- Ez meg mi volt? - kérdezte halkan Caroline, miután a legősibb ős eltűnt a teremből.

- Semmi! - sziszegte a férfi idegesen. - Hozz nekem valami italt. Erőset! - mondta Klaus parancsolóan, mire a lány majdnem visszafeleselt, hogy hozzon magának, de látva a hibrid állapotát, úgy gondolta nem tanácsos még jobban felhúzni az idegeit. Az este további része nem épp kellemesen telt, Klaus az egyik sarokban lévő asztalnál ivott, nem törődve a körülötte zajló eseményekkel. Caroline is otthagyta, miután szerzett neki két teli üvegnyi vodkát. A hibrid csak órák múltán szedte össze magát, hogy otthagyja a kócerájt.

*

Klaus borotvaélen táncoló idegekkel készült elhagyni az iskolai rendezvényt. Ideges léptekkel a parkolóban lévő kocsijához tartott.

- Klaus - szólt egy hideg hang a háta mögött.

- Elijah - fordult meg idegesen a hibrid. - Pont lemaradtál a partiról. Persze nem volt nagy élmény, miután Mikael bepofátlankodott.

- Beszéltem vele - mondta még mindig kimért hideg hangon a testvére, aki Koltól értesült, hogy Klaus mégsem hagyta el a várost és, hogy az iskolai bálon látta. - azt mondta, hogy még mindig vannak rejtett dolgok a múltunkból.

- Mit mondott neked? - feszült meg Klaus.

- Nem mondta el - válaszolta Elijah figyelve testvére arcának minden rezdülését és nem kerülte el figyelmét, mikor Klaus szemébe a megkönnyebültség fénye költözött válaszát hallva.

- Talán mert nincs semmi, amit nem tudnál már. Csak próbál feszültséget kelteni, ellenem fordítani. Egy szavát sem hiheted el! - érvelt a hibrid magabiztosan hátha meggyőzheti öccsét. De Elijah nem most jött le a falvédőről.

- A te szavad sem szentírás fivérem! - mondta ingerülten. - Ezer éven át vádoltam valakit anyánk megöléséért és a család szétszakításáért alaptalanul. Van fogalmad milyen érzés volt Apám szemébe nézni ezek után? Olyan dolgokat mondtam jogtalanul, amiket sosem hittem volna, hogy képes vagyok, és azokat a szavakat már nem lehet visszaszívni!

*****

Flashback

Mystic Falls, 1040.

Elijah épp a környező erdőket járta kiélezett érzékeit tesztelve. Vámpírrá válása óta teljesen máshogy szemlélte a világot. Élvezte a természet színeinek minden tónusát és minden rezdülését. A világ egyszerre volt gyönyörű és művészi. Olyan dolgokat látott és hallott, amire azelőtt még csak nem is gondolt. Már messziről látta az avarban menetelő hangyák sorait, tudta, mely fáknak odvaiban fészkelnek fakopácsok fiókái és hallottam amint egy pók gyilkos hálóját szövi egy csipkebokorban.

Elijah élvezte ezt a kis magányt, amit a családjától távol tölthet. A családja most nehéz időszakot élt át. Kiderült, hogy Niklaus nem Mikael vérszerinti fia, hanem anyjuk egy a falubeli vérfarkassal nemzett fattya. Mikael tombolt, miután megtudta. Klaus vérszomjában embert ölt és előtört a farkasénje. Anyjuk próbálva kijavítani hibáját és elnyerni a férje megbocsátását megkötötte varázslattal Niklaus farkas oldalát.

Ennek már egy napja és a család még mindig a hatása alatt volt a történteknek. Klaust alig lehetett látni tegnap óta. Messziről kerülte Mikaelt, mintha az bármelyik pillanatban megölhetné, hiába tudva, hogy immáron halhatatlan. Elijah tudta, hogy apja hirtelen haragú és olykor kegyetlen tud lenni, de nem tudta elképzelni, hogy csak úgy képes legyen megölni testvérét. Féltestvérét. Klaus őket is kerülte, hiába hogy Rebekah húga próbálta győzködni, hogy mindez nem változtat semmin, ugyanúgy szeretik őt mint eddig. Örökkön örökké.

Az erdő levegője tiszta volt, virág illattal teli egészen addig, amíg a szél délre nem fordult. Elijah hirtelen megtorpant. A feltámadó szél füst és vér szagának keverékét hozta magával. Az újdonsült vámpír suhanva visszaindult a falujába és egyre közelebb érve sikítások, kiabálások hangja ütötte meg a fülét, a kész káosz hangjai.

A faluba érkezve Elijah riadtan nézett szét. A házak több mint a fele lángokban állt. Az asszonyok gyerekeiket és egyéb értékeiket próbálták menteni. Férfiakat csak párat látott, amint kardjukért rohannak. A többi már halott volt. A falubeliek egy része, férfiak és fiúk vérbefagyva hevertek szanaszét a falu terén. Elijah légzése nehézkessé vált, émelyítette a vér szaga, az arca pedig változni kezdett, szemei véreresek lettek. Hirtelen elkapta az egyik asszony karját, aki kislányával készült elrohanni mellette.

- Mi történt? - kiáltott rá a vámpír.

- Eressz te szörnyeteg! Kotródjatok innen! - visított rá hisztérikusan a nő és elrántva karját a férfitól ölbekapta lányát és továbbrohant. Elijah értetlenül és megilletődve nézett utána.

- Elijah! - hallott egy ismerős hangot, majd látta, hogy húga rohan feléje könnyáztatta arccal.

- Rebekah - ölelte magához testvérét a másik.

- Halott. - zokogott a lány. - Anyánk halott. Mikael egyszerűen csak kitépte a szívét! Niklaus szeme láttára!

- Nem... -  Elijah csak ennyit tudott mondani elhaló hanggal, mert torka összeszorult a sokktól.

- El kell tűnnünk Elijah! Kol és Finn elmenekültek, amikor kitört a káosz. Niklaus anyánk testét mentette és most az erdőben bujkál engem vár. Gyere velünk, tisztességesen eltemetjük édesanyánkat azután elhagyjuk ezt a helyet - rángatta maga után fivérét Rebekah, aki még mindig nem hitte el, amit hallott. Lassan ocsúdott fel az első sokkból, majd húgára nézett.

- Menj előre! Majd követlek titeket - motyogta neki, majd finoman lökött rajta egyet, hogy indulásra bírja. Beka szipogva elrohant az erdő felé.

Elijah tétlenül állt a tér közepén, nem tudva, hogy merre is induljon, vagy, hogy mit tegyen.

- Elijah - kiáltotta a nevét ismételten valaki. Elijah megfordul és meglátva az előtte pár méterre álló Mikaelt csuromvéres ruhában, még hajából is csöpögött a vér, az arca dühbe torzult.

- Hogy tehetted! - üvöltött rá apjára az ifjú vámpír és felugrott a közelében lévő hordósszekérre, hogy onnan nézzen le a férfire.

- Elijah, én...

- Egy védtelen nőt, így kivégezni! - folytatta Elijah, nem törődve vele, mit akar mondani apja. - Remélem, most büszke vagy magadra! Arra amit a családunkkal tettél! Romba döntöttél mindent! Eddig is egy szörnyeteg voltál, de most nézz magadra! Szégyellem magam, hogy a fiad vagyok! - ordította a szekérről.

- Elijah kérlek... - emelte fel kezét megadóan Mikael, hogy hallgassa meg.

- Nem érdekel egy szavad sem! Kívánom, hogy életed végéig szenvedj te szörnyeteg! - kiáltotta a fia és felkapott egy hordót és villánygyors mozdulattal az apjához vágta. A hordóban a fáklyákhoz használt olajat tartották, így ahogy a környező épületekből szálló parázs hozzáért rögtön kigyulladt, ahogy Mikael is vele együtt. A férfi a fájdalomtól üvöltve fetrengeni kezdett, hogy eloltsa magát. Elijah zaklatottan már-már egy kis élvezettel figyelte pár pillanatig.

- Ezt az anyánkért - sziszegte, majd eltűnt az erdő fái közt testvéreit keresve. Azon a napon látta utoljára apját.

*****

Napjainkban

- Rendben igaz, hogy én öltem meg Esthert - mondta Klaus dühösen. - De Mikael volt az, aki romba döntötte a családot!

- És te, Niklaus - tette hozzá a testvére komoran. - Én nem foglalok állást, sem a te, sem Apánk oldalán, addig amíg ki nem derítem az igazságot. Márpedig ki fogom, Niklaus - lépett közelebb Elijah a hibridhez és mélyen a szemébe nézett. - Szóval, ha szeretnél mondani valamit. Bármit. Én hallgatlak.

- Nincsen semmi - mondta Klaus állva az öccse tekintetét. - Nincs semmi mondani valóm.