3. Feltáratlan titkok

Sziasztok!

Köszönöm, hogy már ennyien olvastok, és hogy így gyűlik a kis csapat. Már 4 rendszeres olvasóm van! Köszönöm Nektek! A hozzászólásokat is, nagyon sokat jelentenek nekem. Ennek örömére meg is hoztam a következő fejezetet, jó szórakozást hozzá!
Üdv
Moonacre

3. Feltáratlan titkok

Emma és Elijah egy gondos kertekkel tarkított parkban sétáltak, miközben a férfi a környező utcákat pásztázta tekintetével.

- Mikael a közelben van? - kérdezte végül a nőtől.

- Nem hiszem. Volt egy kisebb veszekedésünk és szétváltunk - válaszolta a másik.

- Valóban? - nézett rá Elijah. - Mi volt a veszekedés tárgya?

- Klaus - mondta tömören a boszorkány, majd amikor látta, hogy az ősi várja, hogy folytassa meg is tette. - Mikael már több évszázada üldözi Klaust. De gondolom ezt te is tudod. Én vele tartottam a vadászatban, hisz mindketten ugyan az akartuk. Klaust holtan. De most, hogy visszajött a halálból azt mondja változott a terv és Klaus megússza.

- Jól érzem a csalódottságot a hangodban? - kérdezte a férfi.

- Holtan akarom Klaust - vágta rá kertelés nélkül Emma, nem törődve vele, hogy épp a hibrid testvérével beszél.

- Szóval, csak azért hoztad vissza Mikaelt, mert azt akartad, hogy megölje Niklaust - vonta le a következtetését Elijah.

- Dehogy is! - tiltakozott a boszorkány.

- Akkor miért?

- Mikael az egyetlen családom - mondta Emma. - Vissza akartam hozni és mivel hatalmamban állt így meg is tettem.

- Családod? - torpant meg elképedve Elijah.

- Igen. Ő nevelt négyéves korom óta. Romániában találkoztam vele, mikor Klaust üldözte.

- Azt mondtad, hogy már évszázadok óta vele tartottál. - ráncolta homlokát Elijah. - Egészen pontosan mikor voltál négy éves?

- Most burkoltan azt kérdezed, hogy hány éves is vagyok valójában? - mosolygott rá a nő.

- Tudom, nem illik ilyesmit kérdezni egy hölgytől, de kíváncsi vagyok - bólintott a másik.

- 1152 őszén lettem négy éves, apáddal 1153 januárjában találkoztam - válaszolt készségesen a nő a számításokat a ősre hagyva. Elijah elismeréssel nyugtázta, hogy a lány szép kort megért, bár nem értette, hogy boszorkány létére ez hogy lehetséges, hisz ők idővel megöregednek. De nem ez érdekelte most a legjobban.

- Emlékszem abban az időben nem voltam Niklaus mellett. Azt tudtam, hogy Európába hajózott, de azt sosem tudtam meg, hogy minek.

- Hogy boszorkányokat gyűjtsön magának - válaszolta a nő.

- Te nem szalemi vagy - mondta a vámpír.

- Nem - mosolygott a másik. - Én cigány vagyok. Egy teljesen más kultúra és vérvonal.

- Igen hallottam rólatok - bólintott a másik. - A te néped nem éppen a vámpírok barátja.

- Nem, valóban nem. De nem sok magamfajtát ismerek - válaszolta Emma.

- Mi történt a családoddal? - tette fel óvatosan a kérdést a férfi, nem akart túl tolakodó lenni.

- Meghaltak - közölte a lány. - Anyámon és apámon kívül volt egy kistestvérem. Elég szegények voltunk, még saját házunk sem volt. Szekereken laktunk a többi varázslócsaláddal. Folyton vándoroltunk egy-egy faluban betérve pedig műsorszámokat adtunk elő, hogy legyen pénzünk ennivalóra. Mai szóval élve amolyan vándorcirkusz-féle voltunk. Édesanyám jövendőmondó volt, bárkinek megmondta mi vár rá, akár kristálygömbből, akár kávézaccból. Apám pedig bűvészmutatványokkal szórakoztatott. Varázslatokat csak legvégsőbb esettben szabadott használni a fellépések alkalmával - mesélte a boszorkány, miközben belebámult az előttük álló szökőkút vízébe.

*****

Flashback

Románia, 1152.

Egy kis tisztás közepén hat ponyvás szekér állt egy kört alkotva. A kör közepén egy hatalmas tábortűz melegítette a kis karaván tagjait. Az egyik ilyen szekérben lakott Emma családja is.

- Kimegyek megkeresem pápát - pattant fel Emma a rongyokkal letakart alvóhelyéről.

- Állj csak meg, Syeira! - szólt az anyja, aki az egyéves kisöccsét dajkálta a másik heverőn. - Vegyél sálat magadra, hideg ez a december most itt, nehogy megfáz.

- Sí, mámá - válaszolta a kislány és a nyakába kanyarította az első rongydarabot amit ért, majd elhúzta a ponyvát és leugrott a szekérről. Nem sokáig kellett keresnie apját, aki egy rozoga tákolt asztalnál ült nem messze a tűztől.

- Pápá! Pápá! - ugrált oda Emma.

- Nézzenek csak ide, ki van itt? - nevetett fel göndör vörös hajú apja és megborzolta kislánya szőke haját. - Hogy van az én Syeriám?

- Jól, pápá - válaszolta a lány.

- Szeretnél megtanulni egy trükköt? - kacsintott egyet a férfi, mire Emma hevesen bólogatott.

- Én is Tobar bácsi, én is! - vágtázott oda egy másik karavános család fia. Emma, akkor négy éves volt, a fiú valamivel idősebb, hét év körül lehetett.

- Jól van, gyere te is Punka! - szólt kedvesen Tobar, mire mindkét gyerek leült vele szemben és figyeltek rá. - Nos, most megtanítom nektek az “Itt a piros, hol a piros” rejtélyét. Ha sokat gyakoroljátok, előbb vagy utóbb élesben is csinálhatjátok. Na figyeljetek. Van két pohár, és két kis piros golyó - mutatta fel nekik a kellékeket a férfi. - Azért kettő, mert így egyszerűbb trükközni. Ha a vendég kérdezné, miért nem három pohárral játsszuk, mint máshol, akkor azt kell válaszolni, mert így a vendégnek 50% az esélye a nyerésre, míg három pohár esetében ez az arány csökken. Ha ezt mondjátok, utána már nem fognak kötözködni. Érthető? - mind a két kisgyerek bólogatott. - Na már most a két kis piros golyót ide kell fogni a hüvelykujjotok hajlatában. Ezt kell sokat gyakorolni, hogy észrevétlen legyen. De előtte az egyik kis golyót megmutatjátok a vendégnek, a másikról persze egy szót sem szólhattok. Ahogy a vendég látta a golyót ti rárakjátok az egyik poharat, majd keverni kezditek a másikkal. Ezt olyan gyorsan csináljátok ahogy csak lehet, és közben azt a poharat, amiben a golyó van az asztal szélihez kell húznotok, hogy a résen kiessen a kis golyó, amit el kell kapnotok a hüvelykujjotokkal, ahogy mutattam. Így aztán már az egyik pohárban sincs golyó.

- De hát ez csalás - szólt közbe Punka.

- Nos, pont ezért kell minél ügyesebben csinálni, hogy a másik fél ne vegye észre - mondta Tobar, majd folytatta. - Amikor a vendég választ egy poharat azt felemeljük neki, de nem lesz alatta semmi, így felemeljük a másikat, miközben óvatosan odacsúsztatjuk a golyót. Ennyi az egész trükkje. Nézzétek! - a férfi párszor eljátszotta nekik, először lassan, majd utoljára olyan gyorsan, hogy a gyerekek egyáltalán nem is vették észre a csalást.

- Ez tök jó - mondta elismerően Punka, mire Emma csak bólogatott. - Így nem veszítünk semmit, hisz mindig mi nyerjük a fogadást.

- Hát ez a lényege az egésznek - tárta ki vigyorogva a karját Tobar. A férfi átnyújtotta a poharakat és a golyókat a két fiatalnak, hogy hagy próbálkozzanak ők is. Mosolyogva nézte őket, miközben egy másik férfi odalépett hozzá és a fülébe súgott valamit. Emma látta, ahogy apja arcára döbbenet és komorság költözik.

- Itt Romániába? - nézett a másik férfira Tobar, mire az csak bólintott. - Mégis mit keres egy ilyen lény a világ ezen táján?

- A hírek szerint boszorkányok után kutat - válaszolta a másik.

- Minek neki boszorkány?

- A szalemiek valamiféle átkot szórtak rá, és ezt akarja megtörni bármi áron, így szólnak a híresztelések.

- Mi közünk van nekünk a szalemiekhez? A mi vérvonalunk teljesen más eredetű és semmi kapcsolatunk azzal a néppel - értetlenkedett Tobar.

- Ez úgy látszik nem számít. Aki jártas a mágia terén, azt megszerzi magának, nem számít a vérvonal, sem az, hogy szalemi, cigány vagy harmadvilági kuruzsló.

- Hallottam ezekről a lényekről. Vámpírok. Ha egy is megjelenik a vidéken, nyomát vérontás követi és a holtak feltámadnak, hogy tovább vigyék ezt a ragályt, mint valami gyorsan terjedő betegséget. - mondta Emma apja. - És most ezt a vidéket járja egy ilyen lény. Össze kell pakolnunk és tovább állnunk.

- Nincs hova menekülnünk Tobar. Ez a lény nagyon gyorsan mozog. Azt beszélik egy pislantás és halott vagy - közölte a másik férfi. Tobar mélyet sóhajtott és a kezébe temette az arcát.

- Pápá? - szólt hozzá Emma. - Valami baj van?

- Nincs kicsim - nézett rá szomorúan mosolyogva apja. - Mi lenne ha Punkával visszamennétek a szekereteikhez? Már nagyon hideg van idekint. Nézd meg, hogy van édesanyád és a kistestvéred. Én is megyek mindjárt csak még beszélek Stiggurral, rendben?

- Sí, pápá! - ugrott fel a kislány az idősebb fiúval az oldalán és mindketten “haza” siettek. Emma kistestvére már a kiságyon aludt, így a kislány belemászott édesanyja szabad ölébe és elmesélte mit hallott a betegséget hozó lényről és a feltámadó holtakról. A nő aggodalommal vegyes döbbenettel hallgatta, majd azt mondta neki, hogy ez mind csak mese, nem szabad hinni benne. De napokkal később kiderült, hogy mégsem mese volt...

*****

Jelen

- Hogy találkoztál Mikaellel? - tette fel újabb kérdését Elijah. Emma már nyitotta volna a száját, hogy belefogjon a történetben, amikor megszólalt a mobilja. Gyorsan elővette és rápillantott.

- Sajnálom Elijah, azt hiszem most el kell búcsúzzak - mondta a lány, miután elolvasta a kapott üzenetet.

- Mikael? - kérdezte a másik az üzenetre célozva.

- Nem, nem. Csak egy ügy, amit el kell intéznem. Bürokrácia - forgatta a szemét a boszorkány.

- Hát, rendben - fogadta el Elijah, hogy ennek a beszélgetésnek itt van vége. - Majd folytatjuk máskor.

- Természetesen, örömmel - mosolygott Emma.

- Köszönöm, hogy időt szántál rám, kedves Emma - mondta udvariasan a férfi, majd a lány kezéért nyúlt és kezetcsókolt neki, mire a boszorkány halványan elpirult.

- Remélem minden rendeződik hamarosan - mondta Emma Elijah családja és Mikaelre célozva.

- Én is - biccentett az ős. - Szép napot, Emma.

- Viszont - válaszolta a nő és elsétált.

 Lockwood rezidencia

- Hogy micsoda? - meresztette szemeit Klausra Caroline és még szélesebbre tárta az ajtót, tudva, hogy a hibrid úgy sem jöhet be.

- Azt szeretném, hogy ha velem jönnél - ismételte meg a hibrid. A lány elképedve meredt rá.

- Te teljesen megvesztél? - csattant fel a vámpírlány, mire Klaus lehajtotta a fejét. - Azt gondoltad egy percig is, hogy én veled tartanék?

- Biztonságban akarlak tudni - adta meg a magyarázatot a férfi. - És úgy gondolom, hogy mellettem lennél a legnagyobb biztonságban, hogyha kell meg tudjalak védeni.

- Én pedig tudod mit gondolok? - sziszegte dühösen Caroline. - Az elmúlt hónapokban háromszor haltam meg majdnem miattad! Miattad! Szóval ne haragudj, de én úgy gondolom, hogy a legbiztonságosabb számomra az, ha minél távolabb maradok tőled! Nem fogok veled elfutni, ne is álmodj róla! - fejezte be a lány a végét már-már kiabálva.

- Akkor itt maradnék veled - folytatta a próbálkozást Klaus.

- Eszem ágában sincs behívni téged Tyler házában. Pont az a lényege, hogy téged távolt tartson - mondta Caroline.

- A saját házadba bejáratos vagyok - emlékeztette a lányt Klaus, mire az sóhajtott egyet idegesen.

- És aztán? Nem maradhatsz ott örökre az apád elől bújkálva.

- Nem örökre, csak addig amíg meg nem szerzem a karót és döföm újra Mikael szívébe - felelte a hibrid.

- Ez most komoly? - nézett rá megbotránkozva a lány. - Tudod, ez a te bajod Klaus. Hogy ha akad egy probléma, akkor vagy egyszerűen csak megszabadulsz tőle vagy elfutsz előle, de sosem veszed a fáradságot, hogy megold. Ha valaki nem tetszik neked, és nincs az ínyedre vagy megölöd, vagy a világ végére kergeted! Hát ezért nincsen normális emberi kapcsolatod senkivel - közölte vele Caroline, mire Klaus sértődött fejet vágott. - Adok egy tanácsot: szedd össze magad, állj oda Mikael elé és beszélj vele. Ennyi.

- Nem csak ennyi, Caroline kedvesem - szólt mérgesen Klaus. - Elfeledkezel arról a tényről, hogy Mikael arra tette fel az életét, hogy engem megöljön. Így nem hiszem, hogy arra a beszélgetésre valaha is sor kerülne.

- Nos, a tervek változtak, már nem akar megölni, így hát itt a lehetőség új lappal kezdeni mindent - tárta szét kezét a vámpírlány.

- Mi? Ezt honnan veszed? - nézett rá döbbenten Klaus.

- Hát, megemlítettem, hogyha te meghalsz, akkor Tyler is veled hal - mondta halkan a lány, mire a hibrid gyűlölettel gondolt arra az áruló bolhazsákra. - és ekkor mondta, hogy már nem akar megölni.

- Én egy szavát sem hiszem az öregnek - sziszegte az ős.

- Hát én elmondtam, amit tudok.  Én már túl vagyok a saját családi drámámon, ez a te családod, te ügyed és én nem akarok részt venni benne. Most pedig távozhatsz - szögezte le Caroline, majd bevágta a hibrid arca előtt az ajtót.

- Caroline...

- Tűnj el! - szólt az ajtó másik oldaláról a lány, nem érdekelve őt mit akar mondani a másik. Klaus csalódottan állt az ajtó előtt. Pár óra leforgása alatt elveszített mindenkit, aki valaha is közel állt hozzá.

- Örülök, hogy jól vagy Caroline - mondta az ajtónak a hibrid, tudva, hogy a lány a másik oldalon neki támaszkodva hallja. - Ez volt a második alkalom, amikor kegyelmet mutattam valaki felé. Megkegyelmeztem annak a boszorkánynak, csak hogy téged mentselek. Azt mondtad, hogy nem tudod elfelejteni mind azt a szörnyűséget, amit tettem. De remélem ezt sem felejted el. - fejezte be Klaus és otthagyta a házat. Caroline folyamatosan nyelte könnyeit, miközben a férfit hallgatta, de nem szólt semmit.

 Klaus birtoka

- Megtudhatnám, hogy miért holmi pletykákból kell értesülnöm arról, hogy a drága apánk újra köztünk jár? - robogott be a nappaliba Rebekah letámadva az egyedül ücsörgő Kolt.

- Ööö, mert nem méltóztattál felvenni a telefonod és senki nem tudta merre jársz? - tárta szét karját az öccse.

- Vásárolni voltam - jelentette ki Beka és levágta ruhás szatyrait Kol mellé a kanapéra. - És most, hogy verbéna folyik minden csapból nem tudtam megigézni az eladókat! Ezt mindet ki kellett fizetnem!

- Te jó ég, ez már az apokalipszis előjele - gúnyolódott az ős.

- Mi történt itt? - nézett szét rémülten a lány, mikor észrevette a széttört bútorokat. - Hol van Nik?

- Épp a maratont futja - válaszolta Kol vigyorogva.

- Hol van Mikael? Klaus után ment? - kérdezte aggodalommal a hangjában Rebekah. - Meg fogja ölni?

- Értesüléseim szerint Apánknak nem áll szándékában kioltani Niklaus életét - szólt Elijah, aki épp akkor lépett be az ajtón és hallotta testvérei beszélgetését.

- Az értesüléseid helyén valóak Elijah - lépett elő a konyhából Mikael személyesen egy pohár whiskeyvel a kezében. Kolt kivéve a másik két testvér döbbenten és egyben riadtan nézett rá.

- Apám - mondta Beka.

- Jó újra látni Rebekah - mondta az apja, majd hozzá tette: - titeket is fiúk.

- Emma nem jön? - kérdezte Kol.

- Ki az az Emma? - nézett értetlenül Beka.

- Nem hiszem. Emma a nevelt lányom - válaszolt mindkét kérdésre az ősapuka, mire a lánya döbbenten rámeredt.

- Neked van egy nevelt lányod? - kérdezte halvány féltékenységgel a hangjában. - Ezt nem említetted nekem. Egyáltalán ez hogy jött?

- Hát, miután a saját gyerekeim ezer éven keresztül menekültek előlem, így hozta a sors - mondta nemes egyszerűséggel Mikael. Ezzel a felelettel beállt egy elég kínos csönd.

- Nos, - szólalt meg Rebekah. - Nekem rohannom kell tovább. Nyakunkon az iskolai bál és én is szervező vagyok. Szóval - nézett az apjára miközben zavarban volt egy kicsit. - majd még biztosan beszélünk. Jó, hogy visszatértél. Örülök és, öhm, nos, hát üdv újra itt - habogta, majd szatyrait felnyalábolva elment. Így már csak hárman maradtak a szobába. Elijah eddig nem szólt semmit csak nézte Mikaelt. Ahogy most már Mikael is őt. Farkasszemet nézve újra kínos csend következett. Kol felváltva nézte mind a kettőjüket és próbálta kitalálni, hogy mi járhat a fejükben, de hamar feladta.

- Szóval! - csapta össze két kezét a legkisebb fiú és felállt a kanapáról. - Nemrég töltöttem le az Angry Birds legújabb részét a nagyképernyős smarttévére. Ki akar játszani? - nézett mosolyogva Kol, de a másik két ős mintha csak megfagyott volna, rá se hederített, de ez nem vette zokon. - Sejtettem, hogy ez lesz a válasz - mondta és elsuhant.

Immár csak Elijah és apja voltak a szétzúzott nappali vendégei.

- Szóval - köszörülte meg a torkát Elijah. - Ez lehet egy új kezdet?

- Akár - válaszolta Mikael.

- Tiszta lappal kezdés?

- Tiszta lappal.

- Az elválásunk nem volt éppen szép - mondta bizonytalanul Elijah felidézve a legutolsó napot, amikor apját utoljára látta.

- Valóban - bólintott komoran a férfi. - Viszont mégis te voltál az egyetlen a gyerekeim közül, aki búcsút vett tőlem.

- Te hallottál engem? - lepődött meg fia.

- Igen, Elijah. Hallottalak.

*****

 Flashback

   

A Mikaelson család partijának napja, 2012

Elijah leállította a kocsi motorját, majd kiszállt a járműből. Délután volt, már csak pár óra volt hátra az esti bálig, amit a család újraalakulása alkalmából rendeztek. Ennek kapcsán érkezett ide erre a helyre a férfi. Egy ideje már el akart jönni, de most ezt az alkalmat szánta rá, hogy megtegye. Lassan végigsétált a régi sírokkal szegezett ösvényen egészen egy régi kriptáig. Kinyitotta az ajtót, majd nyitva is hagyva az, hogy besüssön a fény lesétált a kőlépcsőn.

- Nem hittem, hogy valaha is így látlak viszont - szólt Elijah és egyik kezét az ott lévő kőkoporsó tetejére rakta. - Ma van a napja annak, hogy a családunk újra egyesül. Kivéve téged. Nélküled. Elég sok minden történt az elmúlt időkben. Volt idő nem is olyan rég, hogy Niklaus halálát kívántam, akárcsak te. És majdnem sikerrel jártam. De utána megváltozott minden.  Esélyt láttam rá, hogy a családunk újra egy lehessen. Tudomásomra jutott anyánk halálának az igaz története és sajnálom, hogy már késő rendbe hozni a dolgokat. Most, hogy ez a család újra együtt van, boldognak kéne lennem. De anyánk megjelenése, és hirtelen megbocsátása Niklausnak nem hagy nyugodni. Talán a gyanakvásom alaptalan, de úgy érzem valami rossz közeledik - mondta gondolataiba mélyedve a férfi.

- A gyanakvásod nem alaptalan, fiam - lépett elé Mikael szelleme, bár tudta, hogy fia se nem látja, se nem hallja őt. - Anyátok terve messze áll a megbocsátástól. Azt kívánom bárcsak megakadályozhatnám amit tenni készül. Hallgatnod kell az ösztöneidre Elijah. Csakis te tudod összetartani ezt a családot. Esther már egyáltalán nem az a nő, akit ti egykor anyátoknak hívtatok. Okkal hiheted, hogy valami nincs rendben körülötte.

- Össze akarom tartani a családot bármi áron - folytatta Elijah. - Még akkor is, ha a saját anyám után kell kémkedjek. Ez a család már messze többet szenvedett, mint kellett volna. Elég volt a hazugságokból, és az ármánykodásokból. Itt az ideje újrakezdeni. Mindent - fejezte be végül Elijah és a zakója belső zsebéből előhúzott egy fekete szalaggal átkötött rózsát, majd a koporsóra fektette. - Ég áldjon Apám! - mondta és lassan felsétált a kripta lépcsőjén.

- Sok szerencsét fiam! Tedd meg, amire én nem voltam képes - nézett utána Mikael.

*****

Jelen

- Tudom, hogy Niklaus a felelős Ester haláláért - szólt Elijah megbánással a hangjában, hisz mindeddig úgy tudták Mikael volt az, aki kioltotta édesanyjuk életét azon a végzetes napon.

- És akkor még a felét se tudod - mosolyodott el Mikael. - Anyátok halála nem a történet vége, sőt még csak az eleje se.

- Mondd el! - követelte Elijah.

- Nem - adta a szimpla választ Mikael.

- Miért nem? - nézett rá döbbenten és mérgesen Elijah, hisz idegesítette a tény, hogy van még valami, amit nem tud arról a bizonyos napról és eseményeiről.

- Azért - kezdte az apja közben lassan eléje sétált majd megállt előtte és a szemébe nézett. - mert bár én tudom az igazságot, de nincs rá bizonyítékom. És véleményem szerint, az én szavam hitelessége már nem sokat ér ebben a családban. - vallotta be őszintén az ős.

- Niklaus a fivérem - mondta Elijah komolyan. - és szeretem őt, mint testvérem. De az utóbbi évek tapasztalataiból rá kellett jönnöm, hogy bizalom terén nem a legalkalmasabb partner. A tény, hogy hazudott anyák haláláról, valamint más egyéb dolgai miatt, az ő szava hitelessége igencsak csökkent a szememben. Úgyhogy kérlek Apám, mondd el! - fejezte be a férfi.

- Egy nap. - mondta az apja, majd finoman vállon veregette Elijaht és elindult kifelé az ajtón - Egy nap elmondom - szólt hátra sem nézve és kiment, otthagyva Elijaht kételyek közt. Mikael most bogarat ültetett a legidősebb vérszerinti Mikealson fülébe. És az nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot.