2. Törölt terv

Sziasztok!

Hoztam a második fejezetet remélem jópáran elolvassátok és írtok kommentet!
A történetemben elég sok visszaemlékezés lesz, így ha valami most zavaros ebben a részben, vagy értelmetlen az majd a későbbiekben értelmet nyer :)
Puszi nektek!

2. fejezet

Törölt terv

Salvatore ház

Damon nyugtalanul vedelte a whiskeyt a szalonjuk bőrkanapéján. Stefan elment riadóztatni a többieket, megnézni, hogy mindenki jól van-e. A nappaliban hirtelen egy fuvallat söpört végig lesodorva pár az asztalon lévő papírt a földre, a régi újságcikkel együtt. Damon felpattant és idegesen minden érzékét kiélesítve nézett szét, várva, hogy esetleg Mikael ráveti magát valamelyik sarokból.

- Damon - szólt egy hang mögötte, mire a férfi rögtön hátra fordult.

- Mi a fene történt a “jól nevelt vagyok és mielőtt belépek valahova mindig kopogok” Elijahval? - kérdezte megkönnyebülten az előtte álló őstől, de az idegesség még így is kiérződött a hangjából. Elijah nem válaszolt, helyette elővette a telefonját, majd a férfi üzenetét előhívva feltartotta, várva, hogy a másik magyarázatot adjon.

- Ah, igen. Buddy. Ő az én német juhászkutyám volt még az 1930as években. Elütötte egy biciklis. Meghalt. Mindketten meghaltak...

- Damon - Elijahnak elég volt ennyit mondania, hogy hangjával éreztesse, hogy nincs hozzá türelme.

- Jól van, jól van - emelte fel megadóan két kezét a fiatal vámpír. - Most megfogtál, valóban nem Buddy halotti évfordulójára hívtalak és nem is azért, hogy megvitassuk a legújabb hairstyle-okat. Van egy problémánk - mondta Damon. Elijah unottan a legkisebb érdeklődés nélkül várta, hogy a másik folytassa. - Ennek a problémának neve is van - még mindig semmi. - Mikael. - adta meg végül az utolsó döfést Damon, mire az ősi vámpír egyből megfeszült és arcára döbbenet ült ki.

- Klaus azt mondta, hogy apánk halott. - nézett értetlenül a fiatal vámpírra Elijah.

- Nos, ja. Az volt. Egészen addig, amíg ez a hölgyemény itt - hajolt le Damon az újságcikkért, majd Elijah elé tartotta. - be nem flangált ide ebbe az idilli kisvárosba és nem gondolta úgy, hogy fel kéne támasztani apucit.

Eközben Klaus birtokán

- Nem szeretem a hívatlan vendégeket, Stefan - szólt Klaus le sem véve szemét a festővászonról, amikor meghallotta, hogy egy vámpír bemerészkedett a házába.

- Rebekah merre van? - kérdezte komoly hangon Stefan.

- Nem követem a húgom minden lépését. Legutóbb, amikor láttam, akkor egy ágyban volt veled - vettete oda a hibrid.

- Van egy problémánk - mondta a vámpír.

- Nem vagyok párkapcsolati teraputa Stefan, oldjátok meg egymás között.

- Ez téged is érint, talán még jobban is - mondta Stefan, de Klaus még mindig a hátát mutatta neki és a vásznat mázolta.

- Valóban? És mi lenne az?

- Mikael - mondta ki az ifjabb Salvatore, mire ecsetek csörömpölése hallatszott és Klaus pillanatok alatt előtte termett, megragadva a torkát.

- Mit mondtál? - vicsorgott a hibrid. - Mikael halott.

- Az... volt. - nyögte Stefan az ős szorításában.

- Beszélj! - engedte el a vámpír Klaus.

Stefan elmondott neki mindent, amit eddig tudott, miközben a hibrid idegesen járkálva hallgatta, majd kiadta neki, hogy keresse meg húgát és Elenát is tudja biztonságos helyen. Miután az a Salvatore fiú elment Klaus magához hívott hármat a hibridei közül.

- Keressétek meg ezt az Emma Cassara nevű boszorkány ribancot és hozzátok ide kerül amibe kerül! - mondta nekik dühtől torzult arccal. Mindhárman bólintottak, majd eltűntek.

Tíz perc sem telt el és a hibridek visszajöttek. Magukhoz képest gyorsan teljesítették a feladatot. Kettő közrefogta a kapálozó nőt, mire a harmadik Klaus elé lépett.

- A főútól nem messze egy kávézó előtt kaptuk el. Nem volt vele senki - jelentette a hibrid.

- Köszönöm, Marcus - mondta a férfinak, majd a lányra nézett. - Eresszétek!

A két hibrid a földre lökte a boszorkányt és hátra lépett. Klaus leguggolt hozzá és belemarkolva a nő szőke hajába felemelte a fejét.

- Üdvözöllek Emma Cassara - vette elő leggonoszabb mosolyát a hibrid. - Azt hiszem ideje megismerkednünk.

- Hali! Mi ez a gyülekezett? Parti lesz? - rombolt be Kol az ajtón. Végignézett a jelen lévőkön Emmát hagyva utoljára. A nő is rá nézett Klaus szorításában. Pár pillanatig farkasszemet néztek.

- Ne most Kol, nem érek rá a hülyeségeiddel foglalkozni - teremtette le idegesen öccsét a hibrid.

- Persze, sose érsz rá, mert hol a vásznaidat pacsmagolod, hol a kutyáidat ugráltatod - méltatlankodott Kol. - De nem is érdekel, keresek én magamnak szórakozást, látom te már találtál. Na, pá! - legyintett a fiatalabbik ős és még mielőtt Klaus figyelmeztethette volna kisuhant a házból.

A hibrid felrángatta a földről Emmát és egy egyszerű karosszékbe lökte bele.

- És most pedig - kezdett bele Klaus. - Nagyon fájdalmas perceknek nézel elébe, miközben szépen eldalolod nekem, hogy hogyan kerültél ide, mit csináltál itt, és legfőképpen, hogy mire készül Mikael!

Eközben Mystic Falls egyik utcáján

- Szóval azt mondod, hogy Niklaus különös figyelmet szentel ennek a Caroline nevű teremtésnek? - kérdezte Mikael az előtte álló fiatal férfitól.

- Chh, látnod kellene, ahogy kocsányon lógnak a szemei akárhányszor csak meglátja - válaszolta a másik.

- No, lám. Ki gondolta volna a jó öreg Niklausról - mosolyodott el az ősi vámpír. - Meglátjuk, hogy egy cserét megér-e neki az a lány.

- Ott jön! Az a szőke - mutatott a kereszteződés irányába a fiatalabb.

- Akkor hát bemutatkozom - nézett a közeledő lányra Mikael.

- Jó szórakozást - vigyorgott rá a másik vámpír és elsuhant.

Vissza a Klaus birtokra

- Kínzások terén ezer éves tapasztalatom van kedves Emma - állt a nő elé Klaus. - De nagy vonalú leszek és ha elmondod szépen amit tudni szeretnék, akkor hamar végzünk.

- Nem hiszem, hogy tudsz újat mutatni Niklaus. És ha meg is ölsz, Mikael még mindig itt lesz - vonta meg a vállát a nő és egyenesen a hibrid szemébe nézett félelem nélkül. Holott egyszerre érzett félelmet, gyűlöletet és undort az előtte álló férfi iránt, de ezt pókerarc mögé rejtette.

- Őt is megölöm - vicsorított a másik és a nő arcába hajolt. - Újra a szívébe döföm azt a karót, majd miután lángra kapott és elszenesedett egy kőládába zárom és kivetem a Csendes-óceánon, hogy soha senki ne találjon rá - ecsetelte tervét a hibrid, miközben megszólalt a telefonja. Felkapta az asztalról és a kijelzőre nézett. Arca megenyhült egy kicsit és nagylevegőt vett, hogy lenyugtassa magát, majd felvette a telefont.

- Caroline kedves, örülök, hogy hívtál, de most épp nem a legjobb alkalomkor...

- Át kell döfnöm a szívemet - hallatszott a lány remegő hangja a túloldalról.

- Mi? - fagyott le Klaus.

Öt perccel korábban az utcán

Caroline épp a telefonját vizslatta miközben hazafelé tartott. A anyjától volt négy nem fogadott hívása, de most, amikor ő próbálta volna visszahívni az anyja nem vette fel.

- Elnézést - szólította meg valaki, mire felkapta a fejét.

- Igen? - nézett az előtte álló őszes hajú negyvenes férfira.

- Te volnál a bájos Caroline? - kérdezte mosolyogva az idegen.

- Hát, talán - mosolyodott el a lány is.

- Jól értesültem, hogy Klaussal kedvelitek egymást? - kérdezett ismét a másik, mire Caroline arcáról lefagyott a mosoly.

- Nem hinném - rázta meg a fejét a lány. - Klaus és köztem nincs az égvilágon semmi. És nem is lesz soha.

- De Niklaus kedvel téged nem igaz?

- Ki maga? - nézett rá gyanakodva Caroline, tudta, hogy Klaus nem szereti, ha így használják a nevét.

- Én kérek elnézést. Be sem mutatkoztam. Mikael vagyok - válaszolta a másik és még szélesebb mosolyra húzta a száját, amikor látta, hogy a lány lesápad. - Maradsz! - nézett a szemébe megigézve őt, mielőtt Caroline menekülőre foghatta volna. - Nos, kíváncsi vagyok, hogy mennyire is komolyak Klaus szándékai - mondta a már reszkető és könnybe lábadt szemű lánynak. Az öltönye belső zsebéből elővett egy egyszerű fakarót és átnyújtotta miközben nem törte meg a szemkontaktust - elveszed ezt a karót és egyenesen a szívednek tartod, úgy nagyon jó. És most felhívod Niklaust, megmondod neki, ha nem engedi el Emmát, akkor ledöföd magad. Rólam egy szót sem szólhatsz. Csináld!

Caroline remegő kézzel tárcsázta Klaus számát, míg másikkal a karót tartotta aminek hegyét érezte a felsőjén keresztül is.

 Jelen

- Ha nem engeded el Emmát, én ledöföm magam - mondta Caroline a telefonba.

- Mikael - suttogta idegesen Klaus. - Ott van veled?

- Nem mondhatok semmit - válaszolta a lány, mire Mikael kedvesen mosolyogva bólogatott, jelezve, hogy jól csinálja. - Ha nem engeded el Emmát, ledöföm magam.

- Így is úgy is meg fogod ölni - mondta Klaus lenyelve a gombócot a torkában, tudta, hogy Mikael is ott van és hallja őt.

Caroline Mikaelre nézett, mire ő feltartotta mutatóujját jelezve, hogy várjon egy kicsit. Zsebéből előkapta a mobilját, amit Emma adott neki, és villámsebesen bepötyögött egy szöveget, majd a lány szeme elé tartotta.

- Ha nem engedelmeskedsz biztosan meghalok, de ha megteszed amire kérnek, van esélyem hogy túl éljem, kérlek Klaus - olvasta fel az üzenetet remegő hangon a vámpírlány. Klaus hallgatott egy darabig, hallatszott minden egyes levegő vétele.

- Jól van - kiabált a telefonba végül a hibrid. - Te nyertél, hallod? Elmehet a boszorkány ribancod, de engedd el a lányt! - sziszegte feldúltan a férfi, amíg gyilkos szemekkel végignézte, ahogy Emma önelégült mosollyal a száján kisétál a karmai közül és ki az ajtón. - Megtettem. Elment.

Mikael vigyorogva hallgatta nevelt fiát, miközben saját telefonján üzenetet kapott.

Kint vagyok. Engedd el.

E.

- Hallod te rohadék? Én megtettem az alku rám eső részét - hallatszott Klaus a telefonban, de Mikael egyszerűen kivette Caroline kezéből a telefonját és kinyomta. A vonal megszakadását hallva Klaus ideges kiáltást hallatva földhöz vágta a mobilját majd törni zúzni kezdett mindent, amit csak ért. Miután lenyugodott egy pillanatra, és képes volt újra gondolkozni utasította a hibrideket, hogy pakoljanak össze neki, hogy akár most rögtön elhagyhassa a város. A parancs kiadása után Carolinera gondolt és arra hogy éleben van-e még, de mivel nem tudta a választ újra rombolni kezdett.

*

- Hát ez aranyos - szólalt meg Mikael az előtte álló lányra nézve. - Őszintén bevallom, nem hittem benne, hogy tart téged annyira, hogy teljesítse a feltételeket. Ezzel tényleg meglepett - ismerte el őszinte hangon az ősvámpír.

- És most? - kérdezte halk sírós hangján a vámpírlány. Mikael elgondolkodva nézte egy darabig, hallgatva a lány szapora, félelemtől heves szívverését.

- Most szépen visszaadod a karót - válaszolta a férfi, mire Caroline készségesen, ám remegő kézzel visszaadta a fadarabot. - Köszönöm a közreműködésed kedves Caroline. Nagyon segítőkész voltál - mondta kedvesen mosolyogva Mikael. A lány nagyot nyelve várta, hogy mi lesz a sorsa. Az ősvámpír újra a szemébe nézett, hogy megigézhesse. - Most már haza mehetsz. Szabadon távozhatsz!

Klaus birtoka

A hibrid már a második dührohama végén járt, amikor újabb vendég érkezett a házba.

- Klaus - szólt Elijah a padlón térdelő fivérének és idegesen körbenézett a széttört bútor darabjait szemlélve. A másik lassan felállt és ránézett. - Mikael.

- Tudok róla - mondta ökölbe szorítva kezét az ősi hibrid. A két testvér csak nézte egymást egy darabig.

- Csövi! - szambázott be Kol ismét az ajtón. - Tudtam én, hogy a te puccos kocsidat láttam a városba - mondta Elijahnak, aki Esther akciója után elhagyta a város, de most valami oknál fogva újra visszatért. - Mi a fene történt itt? - nézett szét Kol a szétrombolt szobában. Elijah és Klaus összenéztek.

- Kol - szólt hozzá Klaus. - El kell mondanunk valamit.

- Bökjed - tárta szét a kezét a kisöccse.

- Mikael visszatért és itt van a városban - közölte a nyugtalanító hírt a hibrid.

- Mi?! - tátotta el a száját Kol döbbenten. - OMG! Uramatyám! Szentséges szűzanyám - kapott a szívéhez pánikolva a férifi. Idegesen elkezdett járkálni a haját tépdesve, megrökönyödötten rázva a fejét, majd hirtelen röhögni kezdett, mint valami őrült. Két testvére döbbenettel bámulta, hogy mi ütött belé. - Tudom - nyögte ki végül Kol, mikor csillapodott a nevetése, és vigyorogva levetette magát a kanapéra. - Találkoztam vele.

- Micsoda? - meresztette a szemeit Klaus.

- Mit csináltatok? - feszült meg Elijah is és hitetlenkedve mered öccsére.

- Hát tudjátok - vonta meg flegmán a vállát Kol. - amit, egy apa meg a fia szokott. Kocsikról vitatkoztunk, lapozgattuk a legújabb Penthouse-t egy sör mellett. Csajokról dumáltunk.

- Te - szólt elhalóan Klaus, amikor hirtelen rájött mi történt. Egy pillanat alatt felrántotta Kolt a kanapéról és a falhoz vágta, majd fojtogatni kezdte. - Te szóltál neki Carolineról! Miért?

- Nyugi már - nyögte kisöccse a bátyja szorításában. - Az öreg ezer évvel le van maradva. Kíváncsi volt, hogy mi a helyzet, tudod, feleség meg egyéb pereputty.

- Én megöllek! - vicsorgott a hibrid.

- Klaus, engedd el! - avatkozott közbe Elijah és lerángatta a férfit Kolról.

- Elárultál! - hörögte Klaus. - Miért?

- Én nem csináltam semmit! - tiltakozott a másik. - Mindössze ezer év után beszélgettem a szörnyeteg apámmal, aki elől évszázadokig menekültünk, holott kiderült, hogy nem is akart meggyilkolni. Legalábbis nem engem.

- Minden okod megvolt rá, hogy menekülj előle Kol - mondta Klaus.

- Nem, neked volt meg rá minden okod, Niklaus - válaszolta a másik.

- Nem bízhatsz meg benne!

- Na igen, ha az emlékezetem nem csal nem Mikael szúrt le egy ezüst tőrrel és rakott egy koporsóba száz évig csicsikálni.

- Szóval erről van szó? - vicsorított újra a hibrid. - Ez lenne a te kis szánalmas bosszúd?

- Arról van szó, hogy én befejeztem a kergetőzést - mondta Kol és újra levetette magát a kanapéra.

- Legyen - szisszegte dühösen a féltestvére. - Én elmegyek ebből a nyavalyás városból. Elijah? - fordult másik testvéréhez Klaus, aki gondolataiban mélyedve tétlenül ácsorgott, de amint meghallotta a nevét felnézett. - Velem tartasz?

Elijah hosszasan nézte Klaust, miközben vészesen járt az agya, majd döntésre jutott.

- Nem - szólt halkan de határozottan a férfi, mire a hibrid szemében csalódottság és megbántottság érzése költözött. - Kolnak igaza van. Ennyi évnyi menekülés után. Én befejeztem. Itt maradok - jelentette ki az ős. - és elrendezem végre a dolgaimat.

- Hát ez remek - mondta hisztérikusan Klaus egyik testvéréről a másikra nézve. Torkában egy gombóc kezdett nőni, most, hogy rájött mind a ketten elhagyák őt. - Ez nagyon remek! Tudjátok mit? Remélem boldog család lesztek - köpte a szavakat és felszáguldott az emeletre, hogy összeszedje a csomagjait és eltűnjön. Legalábbis egy időre.

- Hát erről ennyit - fonta tarkóra a kezét Kol.

- Hallgass! - szólt rá szigorúan Elijah, majd Klaust követve felment az emeletre.

Máshol Mystic Fallsban

Caroline megállt a rohanásban egy pillanatra, szipogva körülnézet, hogy Mikael nem-e követi őt. Egy forgalmasabb utcán el nem messze a házuktól, anyjával akart beszélni még mielőtt visszatért volna Tyler házába.

- Caroline? - szólította meg valaki, mira a lány riadtan nézett a hang irányába. Egy szőke nő lépett elé. - Te vagy Caroline ugye? Én Emma vagyok.

- Mi a fenét akarsz - nézett kisírt szemével dühösen a lány.

- Szeretnék bocsánatot kérni azért, ami történt - mondta őszintén Emma. - Sajnálom, hogy belekeveredtél ebbe.

- Hát - szólt nyugodtabb hangon Caroline és megtörölte könnyes arcát. - Ilyen azén formám. Ez az egész történet Klaus és a családja miatt van. És senki nem tehet ellene semmit. Nem halhatnak meg mert akkor... Klaus nem halhat meg, mert akkor Tyler is... - Carolinet újra a sírás kerülgette, amikor eszébe jutott a fiú és, hogy mennyire jó lenne, ha most itt lenne vele. De nincs, és erről is Klaus tehet.

- Emiatt nem kell aggódnod kedves - szólalt meg Mikael, aki hirtelen termett ott a két nő előtt, épp Emmát keresve. - A terveim változtak ezt illetően.

- Mi? - nézett rá kérdőn Emma.

- Caroline! - jött egy kiáltás az utca túloldaláról, majd Liz, a lány anyja átrohant az úton hozzá. - Kicsim, már annyiszor kerestelek! Mi történt? - kérdezte ijedten a nő, amikor meglátta lánya könnytől nedves arcát. Caroline Mikaelre pillantott. A seriff csak most ocsúdott fel és mikor rájött ki is lehet a férfi, ámbár még sohasem látta védelmezőn a lánya elé állt. - Maradjon távol a lányomtól, különben...

- Különben? - vágott a nő szavába Mikael felvonva egyik szemöldökét, aki nem szívesen fogadta, ha fenyegetik. - Képes vagyok letépni és egy nyársra tűzni a lánya fejét, még mielőtt ön bármit is reagálhatna és a játékpisztolya után kaphatna.

- Apa! - szólt rá rosszalóan a mellette álló Emma.

- Apa? - ismételte Caroline és mind az arcára mind az anyjáéra mély döbbenet ült ki.

- Nem keressük a bajt - mondta Liz megadó hangnemben, jelezve ezzel, hogy ők visszavonulnak a lányával.

- Ó, mi sem keressük a bajt - mosolyodott el Mikael. - de a baj általában nem veszi a fáradságot, hogy kikerüljön minket. De a végén mindig pórul jár. - ezzel az ősvámpír lezártnak tekintette a beszélgetés és elindult az utcán.

- Sajnálom - mondta újra Emma a két nőnek, majd a férfi után ment csatlakozva hozzá. - Miért erre megyünk? Klaus háza a másik irányban van. Oda kell érnünk még mielőtt megint elfutna!

- Hagy fusson csak - válaszolt Mikael.

- Mi? - nézett rá értetlenül a boszorkány. - Azt hittem rögtön oda megyünk, valahogy megszerezve Koltól a karót és a szívébe döfjük annak a nyavajásnak!

- Nos, mint említettem a terv változott - mondta nyugodt hangon a férfi.

- Mikor? És miért? - lépett hirtelen az ős elé a lány megállítva azt a sétájában. Úgy nézett Mikaelre, mintha az csak most közölte volna vele, hogy az idén elmarad a karácsony. - Évszázadokig üldöztük Klaust, hogy végezhessünk vele. És most, hogy itt van visszalépsz? Most, hogy kiderült nemcsak a feleségedet ölte meg, hanem a fiadat is? Vagy ezt elfelejtetted?

- Persze, hogy nem felejtettem el! - csattant fel Mikael ökölbe szorítva kezét. - Hogyan is felejthetném el? De nem tudom megölni.

- Nem tudod, vagy nem akarod? - szegezte neki a kérdés a boszorkány.

- Mindkettő - vágta rá a férfi. - Megvannak rá az okaim Emma, és elvárom, hogy tiszteletben tartsd és elfogadd a döntésem - mondta a lánynak ellentmondást nem tűrő hangon az ős. Mind a ketten dühösen farkasszemet néztek egymással, majd Emma tett egy lépést visszafele.

- Nem - rázta meg a fejét a nő. - Addig, amíg nem tudsz megfelelő magyarázattal szolgálni, nem fogadom el - mondta sértődött hangon, majd ezzel sarkonfordult és faképnél hagyta nevelőapját.

Mikael egy darabig nézett utána de nem követte.

- Végre egy ismerős arc - jelent meg hirtelen Kol a férfi mellett, aki miután Klaus elment a házból, majd utána Elijah is távozott nem akart egyedül lenni és gondolta inkább keres valakit, hogy ne unatkozzon. - Láttom a terv összejött. Én megmondtam, hogy Klausnak sokat ér a lány. Apropó Klaus, miután tacsra vágtad idegileg a lábaközé húzta a lomposát és eliszkolt. Mostanra már Kína határában járhat.

- Hmm - Mikael mindössze egy hümmögéssel reagált.

- Gondolkodtam - folytatta Kol. - Mit szólnál egy apa-fia sörözéshez a Grillben? Felemlegethetnénk a nagyon, nagyon régi idők boldog pillanatait. Például... emlékszel az első lovamra, amit hoztál nekem? - vigyorgott a fiatalabb ős a másikra.

- Igen, emlékszem. Csak két napot élt a szerencsétlen pára mielőtt belefulladt a mocsárba, holott ezerszer megmondtam, hogy ne játszatok a mocsár környékén, de persze, mintha csak a falnak beszéltem volna - válaszolta ingerülten Mikael, mire Kol arcáról leolvadt a vigyor, majd lebiggyesztette az ajkait.

- Direkt ugrodtad át a boldog idők részt? - kérdezte szkeptikusan a fiú.

- Ne most Kol - legyintett az apja türelmetlenül, mert most máshol járt az agya. Fogta magát és most ő hagyta faképnél legkisebb élő fiát.

- Ó, igen, újra boldog család leszünk - mondta szarkazmussal hangosan a levegőbe Kol. - Hé lányok! - szólt oda egy a középiskolai pompomlányokból álló kliknek az ős, majd eléjük lépett. - A bátyám épp házon kívül van, így enyém a kecó. Volna kedvetek papás-mamást játszani Kol bácsival? A pia ingyen van - kacsintott a vihorászó lányokra, akiket nem is kellett tovább győzködni.

*

Emma dühösen rótta az utcákat, nem is nézve merre megy. Csak sétálni akart, hogy megnyugodjon és összeszedje a gondolatait. Egy csendes kis parkba ért, ahol egy almafa látványa megállásra késztette. Sóhajtva nézett fel a még érésben lévő, így zöld színű almákra.

*****

Flashback

 

Románia, 1153.

Emma fázva dörzsölgette apró kezeit hátha átmelegszenek egy kicsit. A négyéves kislányon egy vászonruhácska volt, egy apró mellénnyel, de ez nem volt elég a februári hidegben. Botladozva igyekezett lépést tartani az előtte haladó férfival. Ez sajnos nem ment olyan könnyen egyrészt a férfi meglehetősen gyorsan ment, másrészt Emma figyelmét az úton lévő árusok kiabálása és portékáik kötötték le. Egy apró faluban voltak, amit hosszas gyaloglás után értek el. Úgy tűnt a férfi pontosan tudta hova tart. Emma egy roskadozó épületnél érte be végül, ami egy piszkos kocsma lehetett.

- Jól van, Emma - fordult a kislányhoz az őszesbarna válligérő hajú férfi. - itt szépen megvársz - mondta, majd éppen lökte volna be az ajtót, amikor a kislány nem törődve az utasítással megpróbált előtte benyomakodni az ajtón a hideg elől. Mikael mérgesen megragadta Emma karját visszarántva őt, majd az épület mellett álló hordósszekérhez cibálta. Levette a nyakában lévő sálként szolgáló rongydarabot és az egyik végét a kislány csuklójára kötötte, aki feljajdult, amikor a férfi túl szorosra húzta, a másik végét pedig a szekér kerekére csomózta.

- Maradsz! - förmedt rá Mikael a lányra és bement a kocsmába. Emma először próbálta kiszabadítani magát, apró kezeivel lazítani a csomót, de az túl szoros volt így feladta és bánatos kék szemével nézte a faluban bóklászó embereket. Hamar érdeklődését vesztette ebben és inkább lekucorodott a keréknek támasztva hátát, várva, hogy az ajtó kinyíljon és Mikael visszajöjjön hozzá. Hosszú percek teltek el, míg a kislány reszketve ücsörgött, háromszor nyílt ki az ajtó, de egyik sem az volt akit várt. Majd a negyedik alkalommal Mikael végre kilépett az ajtón, mindkét keze az ingujjáig véres volt. Körültekintően szétnézett, majd amikor látta, hogy senki nem figyeli, a kislányt leszámítva, egy a lovak itatására szolgáló vizes vájúhoz lépett és megmosta kezeit. Lerázva a vizet magáról, Emmához lépett és eloldozta a szekértől, leszedve a kezéről is a sálat.

- Éhes vagy? - kérdezte Mikael.

- Sí, pápá - válaszolta lelkesen a kislány örülve, hogy a férfi hozzászólt. Az erre a bal oldalán lógó tarisznyájához nyúlt és egy piros almát vett ki belőle.

- Nesze - nyújtotta oda Emmának, aki elvette, de rögtön vissza is nyújtotta.

- Tăia! (vágni) - szólt a lány és várta, hogy Mikael elvegye az almát és felvágja neki, de a férfi csak ellökte a kezét és elindult vissza amerről jöttek.

- Rágd meg - vettette oda a kislánynak, aki csalódott arccal már már futva követte Mikaelt, hogy ne maradjon le.

*****

Napjainkban

 - Emma.

A nőt egy ismeretlen hang zökkentette ki gondolataiból. Megfordult a hang irányába és egy öltönyös férfival taláta szembe magát.

- Igen? - kérdezte gyanakvón Emma, miután felmérte az előtte álló idegent kiszúrva lapis lazuritos gyűrűjét.

- Reméltem, hogy összefutunk és válthatok veled pár szót - mondta a vámpír és a lány elé lépett. - Elijah Mikaelson - mutatkozott be kezet nyújtva a nőnek. Tudta, hogy a boszorkányoknál ez a bizalom jelét jelenti és remélte, hogy a másik fél elfogadja.

- Emma Cassara - válaszolt a boszorkány és bár lassan, de határozottan viszonozta a kézfogást.

- Megengeded, hogy elkísérjelek egy darabon? Közben megejthetnénk egy beszélgetést is - kérdezte udvariasan mosolyogva Elijah. Emma, most, hogy már tudta kivel áll szemben jobban szemügyre vette a férfit. Megjelenése és büszke testtartása Mikaelre emlékeztette. Viszont Mikaelt ismerte. Tudta, hogy nála ez a kedves udvarias mosoly csak a felszín, és ha neki valaki nemlegest választ mert adni, nos, legjobb esetben az illető a fejét vesztette. Elijaht nem ismerte. Még.

- Miért is ne? Örülnék neki - mondta végül Emma és lassan elindult az ősi vámpírral az oldalán.

Lockwood rezidencia

Klaus idegesen a házhoz suhant közben folyamatosan a környezetét kémlelte. Az őt kisérő három hibridet is arra utasította, ha bármi gyanúsat hallanak, vagy látnak rögtön szóljanak neki. Mikael bárhol lehet.

Klaus hangosan kopogott az ajtón, mire azt épp, hogy csak résnyire kinyitották.

- Klaus? - nézett ki Claroline. - Mit keresel itt? - kérdezte a lány kicsit sem kedves hangnemben.

- Claroline, hála az égnek, aggódtam érted - mondta aggodalmas hangon a hibrid. - Mikael bántott téged?

- Mit akarsz, Klaus? - tette fel erélyesebben a kérdést a vámpír, mert a legkevésbé sem akart a másikkal beszélni arról ami történt.

- Elhagyom a várost - válaszolta a férfi. - És szeretném ha velem jönnél.